M. D. 2021.04.19 14:01 Frissítve: 2021.04.19 14:12

Birkózó Eb: Antal Dániel kikapott a negyeddöntőben

A szabadfogásúak 70 kilogrammos kategóriájában szereplő Antal Dániel a papírformának megfelelően kikapott a negyeddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a varsói birkózó Európa-bajnokságon.

 

Antal Dániel sikerrel vette az első meccsét Varsóban (Fotó: UWW)

 

A hétfői nyitó nap egyedüli magyar érdekeltje a 16 között kezdte meg szereplését és a sorsolás alapján jó esély mutatkozott arra, hogy sikerrel vegye az első akadályt. Ellenfele, az észak-macedón Fati Vejseli nem tartozik a kategória elitjébe, Antal pedig élt az eséllyel. A mozgalmas mérkőzés első három perce után 4–4-re álltak a felek, a pihenőt követően azonban egyértelműen a magyar birkózó volt fölényben, aki végül 7–4-re győzött, két levitelt és egy pörgetést bemutatva.

Antal ezt követően a súlycsoport egyik favoritjával, az orosz Iszrail Kaszumovval találkozott, aki gyorsan lezárta kettejük összecsapását. Antal bátran kezdte a meccset, igyekezett kezdeményezni, ám kevesebb mint egy perc után a kétszeres Eb-harmadik orosz levitte őt és gyors akciókkal elérte a technikai tushoz szükséges tíz pontot.

A magyar szabadfogású a vereség ellenére még bizakodhat abban, hogy kedden a vigaszágon próbálkozhat újra, melyhez arra van szükség, hogy Kaszamov a 18 órakor kezdődő elődöntős programban is nyerjen és fináléba kerüljön.

(MTI)

2021.05.06 22:29:50

Egyéb egyéni Cs. M.

Az angol dartsos maradt a tabella élén, de csütörtöki legyőzője és Michael van Gerwen is ott van a nyomában.

2021.05.06 10:20:48

Egyéb egyéni TÓTH ANITA

„A sajtófőnök próbált eltolni, de Roy Hodgson megfordult, és azt mondta: erre a kérdésre még válaszol.”

2021.05.03 23:43:06

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Rengeteg jó tanácsot kapok arra, hogyan kezdjem, folytassam a futást, kerékpározást, úszást, akármi mást, de annak nem találtam nyomát a világhálón, hogy ki és hol mondja meg, mire vagyok alkalmas, és hogyan kell csinálni – jól.

2021.05.02 08:39:41

Egyéb egyéni KOHÁN GERGELY

„Ott nem lesz helye visszafelé tekintgetésnek, kizárólag arra a két napra kell koncentrálni.”

2021.04.30 11:19:54

Egyéb egyéni TÓTH ÁDÁM

A labda elől elugrik, a new pilates órákon viszont kikapcsolódik egy-egy hajnali híradós nap után.