Birkózás: Szilvássy, Losonczi és Lévai Tamás is döntős

Vágólapra másolva!
2023.07.16. 17:51
null
Szilvássy Erik (Fotó: Árvai Károly)
Címkék
Szilvássy Erik, Losonczi Dávid és Lévai Tamás is döntős, míg Lévai Zoltán, Lévai Levente, Vitek Dáriusz és Dömök Péter a bronzéremért léphet szőnyegre a Nemzetközi Birkózószövetség utolsó rangsorviadalán, a budapesti Polyák Imre-Varga János-emlékverseny zárónapján.

 

Vasárnap a kötöttfogásé volt a főszerep a BOK-csarnokban, ahol az Eb-bronzérmes Szilvássy Erik 2:1-es győzelmet aratott a 82 kilósok között a pánamerikai bajnok amerikai Spencer Woods ellen, majd 1:1-gyel, de az utolsó pont szerzőjeként legyőzte az Eb-ezüstérmes grúz Gela Bolkvadzét is, ezzel bejutott az esti fináléba, ahol majdnem Dömök Péter lett az ellenfele. A másik hazai versenyző magabiztos, 5:0-s győzelemmel rajtolt a kazah Samil Batirov ellen, majd a döntőbe jutásért kikapott a moldovai Mihail Bradutól, így az esti programban a bronzéremért léphet szőnyegre.

A vb-bronzérmes Lévai Tamás a 97 kilósok selejtezőjében 5:0-ra nyert a dán Mathias Bak ellen, majd a grúz Lasa Tvildianit 4:1-re verte. A legjobb nyolc között az Ázsia Játékokon ezüstérmes dél-koreai Li Sze Jolt technikai tussal múlta felül, végül az osztrák Eb-bronzérmes Daniel Gastl sem jelentett leküzdhetetlen akadályt az esti döntőbe jutáshoz.

Az Európa-bajnok Takács István előbb a kazah Azamat Kusztubajevet, majd a litván U23-as Eb-bronzérmes Martynas Nemseviciust verte 3:1-re a 87 kilósok között, a negyeddöntőben pedig 7:1-re kikapott a vb-ezüstérmes svéd Alex Kessidistől. Ugyanebben a kategóriában a vb-bronzérmes Losonczi Dávid viszont megállíthatatlannak bizonyult a délelőtt folyamán, mivel a dél-koreai Pak Szang Hjokot, majd az Afrika-bajnok algériai Basir Szid Azarát és az Ázsia Játékokon bronzérmes kínai Fej Penget is technikai tussal győzte le. Az elődöntőben pedig a svéd Kessidis sem találta az ellenszert az ESMTK birkózója ellen, aki 6:0-s győzelemmel jutott a döntőbe, ezzel kiejtve Takácsot a versenyből.

A 72 kilós Európa-bajnok Fritsch Róbert technikai tussal verte Klányi Krisztofert, de a negyeddöntőben megállította őt az U23-as világbajnok iráni Szejed Szohrabi. A súlycsoport harmadik magyar versenyzője, a legkisebb Lévai fivér, Levente mindössze kilenc másodperccel a vége előtt fordította meg a mérkőzését a finn Joakim Mattila ellen, így 5:4-es pontozással jutott elődöntőbe, ahol Fritsch legyőzője várt rá. A két héttel ezelőtti U20-as kontinenstorna ezüstérmese remekül kezdte az összecsapást, a szünetben 6:1-re vezetett, de Szohrabi a második felvonásban fordított és 8:6-ra nyert. Fritsch a vigaszágon technikai tussal kikapott Otar Abuladzétól, így a grúz lesz Lévai Levente ellenfele a bronzmérkőzésen.

Egy kategóriával feljebb az U20-as kontinensbajnok Tösmagi Attila 7:1-es vereséget szenvedett az Eb-ezüstérmes grúz Iuri Lomadzétól, ezzel kiesett.

A 77 kilóban Európa- és világbajnoki ezüstérmes Lévai Zoltán az első körben a bolgár Ajk Mnacakanjant győzte le 4:2-re, majd kiélezett mérkőzésen 2:2-re – később szerzett ponttal – múlta felül az Ázsia-bajnok kazah Makszat Jerezsepovot. A legjobb nyolc között 3:1-re nyert a kínai Halisan Pahocsiang ellen, majd az elődöntőben 7:3-ra kikapott az amerikai Kamal Beytől, így öccséhez hasonlóan a bronzcsatában lesz érdekelt.

A 130 kilósoknál az Eb-bronzérmes Vitek Dáriusznak nem kellett selejteznie, így a program kezdetétől több mint három órát kellett várnia az első meccsre, amelyen 1:1-gyel, később szerzett ponttal a kétszeres Ázsia-bajnok iráni Amir Gaszemimonjazi nyert, aki végül a döntőig menetelt. A vigaszágon a 12-szeres Eb-győztes, olimpiai ezüstérmes Riza Kayaalp sérülés miatt visszalépett a küzdelemtől, így Vitek a vb-bronzérmes iráni Aliakbar Hosszein Juszofiahmadcsalival csap össze a harmadik helyért.

A 67 kilóban a tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmes Váncza István a nyolcaddöntőben szoros csatát nyert a svéd Niklas Öhlen ellen, a következő körben pedig hasonlóan izgalmas mérkőzést birkózott a szintén Eb-második Joni Hecurianival. A magyar versenyző hatpontos hátrányból 7:5-re zárkózott, de a hajrában már nem tudott fordítani, így végül 9:5-re kikapott. A ferencvárosi sportoló a vigaszágon is nagyot küzdött, de 7:5-re ismét kikapott a kínai Lej Litől. Ugyanebben a kategóriában Pohilec Ádám egy vereséggel búcsúzott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
13 perce

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
Tegnap, 8:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Népsport
2025.04.30. 10:32

Szilvássy: Ha döntőbe jutok, ígérem, nyerek

Birkózás
2025.04.25. 11:12

Százéves a BVSC birkózószakosztálya, Székely Pálról nevezték el a termüket

Birkózás
2025.04.23. 16:56

Birkózók is csatlakoztak a szemétszedő akcióhoz

Birkózás
2025.04.21. 17:55

Lévai Levente: Még mindig libabőrös vagyok, hihetetlen!

Birkózás
2025.04.16. 07:15
Ezek is érdekelhetik