Asztalitenisz World Tour: több magyar is veretlen maradt

2015.01.28. 20:44
A nők mezőnyében több magyar is veretlen maradt az asztaliteniszezők szerdán megkezdődött World Tour-sorozatának budapesti viadalán, a Tüskecsarnokban.

Egyesben Lovas Petra, Pergel Szandra, Ambrus Krisztina és Peterman-Varga Tímea is bizakodva várhatja a másnapi folytatást. A férfiaknál éjszakába nyúlóan fejeződik be a második kör. Az U21-esek között Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás, Majoros Bence és Szita Márton maradt veretlen, és ugyanezt mondhatja el magáról Nagyváradi Mercédesz, valamint Imre Leila.

A 35 ezer dollár összdíjazású, vasárnapig tartó esemény első, hozzávetőleg tizennégy órás játéknapján a férfi és női egyes, valamint az U21-es férfi és női egyes csoportselejtezőinek első két fordulóját rendezték, illetve rendezik.

A viadalon, amelynek csütörtöki programja 9 órakor kezdődik, 48 ország 342 versenyzője lép asztalhoz.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban a döntőért játszhat Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.27. 13:38

Asztalitenisz: Szántosi Dávid bravúrgyőzelemmel jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.08.26. 20:23

Asztalitenisz: Szántosi Dávid győzelemmel rajtolt Csehországban

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:56