Asztalitenisz: Szudi Ádám a csoportrangadót is megnyerte

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 21:07
null
Szudi Ádám az egyenes kieséses szakaszban folytathatja (Fotó: Árvai Károly)
A guimaraesi olimpiai selejtezőtorna első napjának esti programjában Szudi Ádám hat játszmában legyőzte a finn színekben versenyző Oláh Benedeket, s ezzel készülhet a verseny második szakaszát jelentő egyenes kieséses táblára.

Szudi Ádám remekül kezdett a Guimaraesben zajló egyéni európai olimpiai selejtezőn, ugyanis még délután, a csoportkör első fordulójában 4:1-re győzött a moldáv Andrei Putuntica ellen. Az esti programban viszont jóval rázósabb meccs várt a 16. helyen kiemelt magyar játékosra, az E-csoport rangadóján a finn színekben versenyző, 11. helyen rangsorolt Oláh Benedek következett. Utóbbi Budapesten rendszeres résztvevője a magyar válogatott edzéseinek, azaz a két asztaliteniszező kiválóan ismeri egymást, így meglepetésre, extra taktikai megoldásra is vajmi kevés esély volt, mindketten a pillanatnyi formában, no meg némi szerencsében bízhattak.

Fortuna az első játszmában Oláh mellé állt, a kiélezett, fej-fej melletti csatát 13:11-re megnyerte, ám szerencsére ezt követően már többnyire azt történt, amit a magyar játékos akart: Szudi magára talált, nem engedte ki a kezéből az irányítást, a 4:2-es sikere pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag készülhet a kvalifikációs verseny második szakaszára. Az egyenes kieséses tábla küzdelmei holnap este kezdődnek, s a döntőig eljutó két játékos biztosan ott lesz Tokióban, a többiek pedig kapnak még egy esélyt, hogy egy újabb kieséses táblán a maradék három kvóta valamelyikét megszerezzék.

ASZTALITENISZ
OLIMPIAI SELEJTEZŐ, EGYÉNI (GUIMARAES)
FÉRFIAK
E-csoport

Szudi Ádám–Oláh Benedek (finn) 4:2 (–11, 4, 7, 6, –3, 6)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik