Asztalitenisz: remek rajtot vett a PTE PEAC az Európa-kupában

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 17:41
null
Pető Zsolt három szettben nyert az első mérkőzésén (Fotó: Földi Imre)
Győzelemmel kezdett a PTE PEAC Kalo-Méh férficsapata az Európa-kupa varazsdi döntő szakaszában, a magyar bajnok 3:0-ra megverte a spanyol Irun Leka Enea együttesét, ezzel nagy lépést tett a negyeddöntő felé.

 

A pécsiek elégedettek voltak a hétfő esti sorsolás után, Dudás Róbert edző úgy fogalmazott, „egyáltalán nem verhetetlen ellenfelekkel kell megküzdenünk a továbbjutásért”. Pedig az optimizmust nem feltétlenül támasztotta alá a két csapat „előélete”, hiszen míg a pécsiek alapból az Európa-kupában indultak, a spanyolokat a kiemelési rangsor alapján a Bajnokok Ligájába sorolták be, a decemberi buboréktorna keretében asztalhoz is álltak, de mivel ott nyeretlenül zártak, a második számú európai sorozat mezőnyébe kerültek.

Ehhez képest álomszerűen kezdett a PTE PEAC, a két csapatból a világranglistán magasan a legelőkelőbb, 153. helyen jegyzett szerbiai Pető Zsolt olyan gyorsan győzött a 23 éves Daniel Palacios ellen, hogy szinte megizzadni sem volt ideje. Demeter Lehelnek annál inkább, a pécsiek 43 esztendős rutinos játékosa nagy meccset játszott a nála 12 évvel fiatalabb Endika Diezzel, s a végén a sportágban létező legkisebb különbséggel, 3:2-re, a rövidített döntő játszmában 6:5-re győzött. A magyar bajnok megnyugtató előnyénél két, sok nagy csatát megélt balkezes asztaliteniszező, a 43 éves Gerold Gábor és a 37 esztendős Oriol Monzo következett, de nagy izgalmat már nem hozott ez a párharc, Gerold három szettben intézte el ellenfelét.

„Bíztunk benne, hogy nyerünk, de nem számítottunk ilyen sima mérkőzésre – magyarázta a találkozót követően Dudás Róbert. – Az igazsághoz tartozik, hogy a spanyol együttesnek van egy ázsiai légiósa, ám a vírus miatt ő most nem tudott itt lenni, vele egészen biztosan erősebbek lettek volna, de mi ezzel nem foglalkozunk, készülünk a pénteki folytatásra.”

Mivel a háromcsapatos csoportból az első kettő jut tovább, a PTE PEAC ezzel a győzelemmel jó helyzetbe került: ha csütörtökön a válogatott Szudi Ádámmal felálló SPG Walter Wels is legyőzi a spanyolokat, akkor a csoportkör pénteki utolsó fordulójában a Pécs már biztos továbbjutóként játszik az osztrákokkal, csak annyi kérdés marad, melyik együttes jut tovább az első, illetve a második helyen.

EURÓPA-KUPA, FÉRFIAK, DÖNTŐ SZAKASZ
C-csoport: PTE PEAC Kalo-Méh–Irun Leka Enea Marpex (spanyol) 3:0

Pető Zsolt–Palacios 3:0 (2, 2, 4)
Demeter Lehel–Diez 3:2 (7, –8, 13, –8, 6:5)
Gerold Gábor–Monzo 3:0 (7, 10, 8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik