Asztalitenisz: kizárták az orosz és a fehérorosz klubokat

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.03. 16:18
null
Fotó: AFP
Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) kizárta az orosz és a fehérorosz klubokat a kontinentális kupasorozatokból a következő szezonra vonatkozóan.

 

Vasárnapi tájékoztatása szerint az ETTU előzetes felmérést végzett az elmúlt idényben a Bajnokok Ligájában és az Európa-kupában érdekelt egyesületek között, és a többség közölte: az ukrajnai háború miatt nem áll készen arra, hogy orosz vagy fehérorosz csapatok ellen szerepeljen. Az európai szervezet közölte, a klubok túlnyomó része egyenesen bojkottálná a sorozatokat az orosz vagy fehérorosz együttesek részvétele esetén.

Ettől a döntéstől függetlenül továbbra is kétséges az előző férfi BL-szezon végkimenetele. Az ETTU ugyanis márciusban kizárta az orosz és fehérorosz klubokat az európai versengésekből, ebben a két orosz BL-elődöntős, az Orenburg és a Jekatyerinburg is érintett volt. Így a négy között a szintén német 1. FC Saarbrückent legyőző, címvédő Borussia Düsseldorfot hirdették ki bajnoknak. A két orosz egyesület és az orosz szövetség óvást nyújtott be, amelyet részben helyben hagytak. Az ETTU azonban felszólította saját sportbíróságát az ítélet felülvizsgálatára, a végső döntés pedig még nem született meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik