Asztalitenisz: az Ecseki, Madarász vegyes páros sikerével kezdődött az ob

Ahhoz képest, hogy az indulók számát tekintve mélypontot jelentő egy évvel ezelőtti országos bajnokságon mindössze tíz vegyes páros állt asztalhoz, az előrelépés látványos, ugyanis az idei megmérettetésre ebben a számban 23 kettős nevezett, ráadásul a mennyiség mellett a minőségre sem lehetett panasz, tekintve, hogy a válogatott keret tagjainak többsége ott volt a rajtnál.
A 106. országos bajnokság első napjának első versenyszáma számos érdekes, izgalmas kérdésre adott választ. A legnagyobb érdeklődés kétségkívül a tokiói olimpián szereplő Szudi Ádám, Pergel Szandra – utóbbi az olimpia után kikerült a válogatott keretből – és a párizsi ötkarikás részvételre hajtó Ecseki Nándor, Madarász Dóra duó szereplését kísérte, s mivel a sorsoláskor külön ágra kerültek, biztos volt, hogy csak a döntőben találkozhatnak. Az első helyen kiemelt Ecsekiék a fináléig vezető úton mindössze két játszmát veszítettek, úgy, hogy az elődöntőben a válogatott keret fiatalabb generációjához tartozó András Csaba, Dari Helga duót is meggyőző fölénnyel verték. Szudiék sem adták alább, igaz ők a döntőig eggyel több, azaz három szettet buktak el, mivel az elődöntőben a címvédő Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett egység alaposan megszorongatta őket, így csak 1:2-ről fordítva, a döntő játszmában 11:9-re nyertek – erre mondják, hogy bizony rezgett a léc.
Az álomdöntő aztán simább lett a vártnál a múlt héten még a szingapúri Grand Smashen szereplő Ecseki, Madarász kettős meglepően könnyen, három játszmában győzött, s szerezte meg ezzel az első helyet. Érdekesség, hogy ugyan ez a páros már hosszabb ideje ott van a nemzetközi mezőnyben, magyar bajnoki címe eddig még nem volt. Amúgy ebben a számban Madarász Dórának korábbról már van két aranya, 2013-ban és 2017-ben Kosiba Dániel oldalán győzött, Ecseki Nándor viszont vegyes páros tagjaként most először állhatott fel a dobogó tetejére.
106. EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, ORMAI LÁSZLÓ ASZTALITENISZ-CSARNOK
VEGYES PÁROS
ELŐDÖNTŐ
Ecseki, Madarász–András, Dari 3:1 (–7, 9, 6, 4)
Szudi, Pergel–Kishegyi, Bálint 3:2 (–8, 5, –8, 7, 11)
DÖNTŐ
Ecseki, Madarász–Szudi, Pergel 3:0 (9, 5, 8)
Országos bajnok: Ecseki Nándor, Madarász Dóra (SPG Wels, osztrák, SH-ITB Budaörsi SC)
2. Szudi Ádám, Pergel Szandra (SPO Rouen TT, francia, Kiskunmajsai AC)
3. András Csaba, Dari Helga (TTC Bad Homburg, német, SH-ITB Budaörsi SC) és Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett (Városi SE Dunakeszi, CSM Victoria Carei, román)