Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 14:45
null
Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott (Fotó: Dömötör Csaba)
Ismét a maximálisan nevezhető (súlycsoportonként egy nemzetből kettő), tehát összesen négy magyarral vette kezdetét a hazai rendezésű cselgáncs-világbajnokság keddi versenynapja a Papp László Budapest Sportarénában. A legtovább Özbas Szofi jutott, de a nyolcaddöntőben ő is kikapott, így a Czerlau Jennifer, Nerpel Gergely, Sáfrány Péter trióhoz hasonlóan helyezetlenül zárt.
SÁFRÁNY Péter, 90 kg-os dzsudoka: „Nemigen tudtam edzeni az utóbbi időben, szinte csak futottam a vállsérülésem miatt. Egyébként mostanra egészen jól vagyok, úgy meg nem lehet felmenni a szőnyegre, hogy attól félek, mi lesz a vállammal. Ismertem a kirgiz ellenfelet, olyan ő nekem, mint Supermannek a kriptonit, ő rám az ellenszer, sosem tudom legyőzni, de ezúttal vezettem ellene, és ha az állóképességem rendben van, megnyerhettem volna a meccset. Sokszor gondot okoz nekem, hogy megőrizzem az előnyt, mert amíg pontot nem szerzek, töretlenül megyek előre, utána meg nem tudatosan, de kicsit megtörik a lendületem. Tanulnom kell még ezt, de szerencsére lesz időm ebben is fejlődni, mert az új olimpiai ciklusban ez csak az első világbajnokság volt, lesz még három.”
CZERLAU Jennifer, 70 kg-os dzsudoka: „Tudtam, hogy a belga eredményes sportoló, elemeztük is, miben kiemelkedően jó. Többnyire jól sikerült meggátolnom, hogy fogást találjon rajtam. Sajnos egyetlenegyszer sikerült átcsapnia rajtam, és abból dobott egy jukót, de ez nem tántorított el attól, hogy tovább harcoljak. Közel voltam ahhoz, hogy én is el tudjam dobni, de egy kis technikai finomítás még hiányzik. Engem nem befolyásol, hogy az ellenfelemnek milyen fizikai adottságai vannak, arra figyelek, hogy én miben vagyok jó, azzal próbálom megverni az ellenfeleket. A meccs elején éreztem egy kis nyomást a rengeteg néző miatt, de aztán sokat segített, hogy hallottam a biztatást.”

A mieinket két hölgy, Özbas Szofi és Czerlau Jennifer (70 kilogramm) és két férfi, Nerpel Gergely és Sáfrány Péter (90 kg) képviseli a viadal ötödik napján.

Nerpel erőnyerőként nem harcol az első fordulóban, Sáfrány viszont rögtön kezdésnek nagyon nehéz riválist kapott a kirgiz Erlan Serov személyében. A regnáló Európa-bajnok Özbas mongol, Czerlau belga ellenféllel mérkőzik meg a 64 között.

A kezdést követően felpörögtek az események, alig egy óra alatt mind a négy magyar induló tatamira lépett, de sajnos csak egyikük, Özbas Szofi győzött első összecsapásán, aki rendkívül könnyedén, alig egy perc alatt ejtette ki mongol kihívóját. 

Sáfrány Péter hiába került jukó előnybe, vállsérüléséből visszatérve az állóképessége még nem volt az igazi, így fordított ellene Erlan Serov és legyőzte a magyart. Nerpel Gergely is jó kezdett fehérorosz riválisával szemben (akik egyébként az orosz-ukrán háború kitörése óta először szerepelhettek nemzetközi cselgáncseseményen saját színeikben), de a világranglista alapján jóval esélyesebb ellenfél érvényesítette a papírformát, egy dobással meglepte és legyőzte Nerpelt. Czerlau ellenfele is esélyesebbnek számított nála, ráadásul jóval magasabb, nagyobb termetű dzsudoka a belga. Ennek ellenére a magyar lány mindent beleadott, jukó hátrányban is töretlenül küzdött tovább az egyenlítés és a továbbjutás azonban neki sem sikerült.

Nerpel Gergely (Fotó: Dömötör Csaba)

Európa-bajnokunkra a legjobb 32 között a lengyel Katarzyna Sobierajska várt, akinek erőnyerőként az Özbas elleni volt az első küzdelme a budapesti világbajnokságon. A magyar lány tett róla, hogy egyben az utolsó is legyen. Jóval alacsonyabb volt a lengyelnél, de általában előnyére fordítja, hogy lent van a súlypontja. Valamivel hosszabbra nyúlt kettejük meccse, mint Özbasé a 64 között, de ezt is ipponnal zárta le idő előtt a Honvéd dzsudokája, és továbbjutott a nyolcaddöntőbe, ahol az a japán-spanyol Ai Tsunoda Roustant vár rá, akit az áprilisi Európa-bajnokság negyeddöntőjében óriási csatában legyőzött.

Özbas Szofi (balra) nyert csak kedden a mieink közül (Fotó: Dömötör Csaba)

Ezúttal a négyperces alapidő csak egy intést hozott, amelyet a szintén 23 esztendős Özbas kapott passzivitásért. Az első értékelt akcióig tartó hosszabbításban sorra peregtek a percek, a magyar megkapta második figyelmeztetését is. Ekkor már az idegek harca zajlott a tatamin, mígnem 6:54 percnél, azaz csaknem tízperces küzdelem után a mérkőzésvezető harmadszor is megintette Özbast, így végül a japán felmenőkkel is rendelkező ellenfél ünnepelhetett.

AZ ÁLLAMVIZSGA NAGYOBB STRESSZ VOLT, MINT A VÉBÉ

– Küzdött már korábban a fehérorosz ellenfelével, ismerte?
Nem harcoltunk még, de ismertem őt, szép eredményei vannak, Grand Slam-győztes, tehát tudtam, hogy ki ő – válaszolta NERPEL Gergely, 90 kg-os dzsudoka. – Megnéztem, a korábbi meccsein mit csinált, elemeztem az előző versenyeit, és úgy gondoltam, meg tudom fogni. Jól is indult a párharc, de benéztem a dobást, amivel megvert.

– Mi volt a taktika ellene?
Arra készültünk, hogy az úgynevezett grúz technikát csinálja, balra dolgozik főleg. Erre nagyon figyeltem, meg is intették érte, mert lerántásnak ítélték, hogy nem tudta végrehajtani. Lefogtam a bal kezét, ezzel a legveszélyesebb méregfogát kihúztam. Lehet, hogy érezte ő is, hogy a bal oldalon nemigen tud indulni, megpróbált a jobbon, és végül ebből dobott el. Nem éreztem se technikailag képzettebbnek, se erősebbnek nálam. Sajnálom, hogy így alakult, mert meg lehetett volna a győzelem.

– Hétfőn államvizsgázott a Testnevelési Egyetemen, akkor izgult jobban vagy most?
Egyértelműen akkor, nagy teher jött le rólam, amikor végeztem az államvizsgával, felszabadultam, és alig vártam, hogy dzsúdózzak, ezt az érzést sikerült megtartani, amíg tatamira léptem, ezért is sajnálom, hogy hamar véget ért nekem a vébé. A stressz viszont segített a fogyásban, így erre szinte külön nem is kellett figyelnem, de egyébként sem kell rengeteget fogynom ahhoz, hogy beférjek a kilencven kilogrammosok közé.

 

 

Legfrissebb hírek

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
1 órája

Cselgáncs-vb: orosz és japán arany a negyedik napon

Egyéb egyéni
23 órája

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:53

Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:20

Cselgáncs-vb: a fojtófogás után elájult a francia dzsudoka

Egyéb egyéni
2025.06.15. 21:42

Cselgáncs-vb: Kovács Kitti búcsúzott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
2025.06.15. 15:32

Bor Barna: Ez most egy igazi csapat

Egyéb egyéni
2025.06.15. 15:13

Cselgáncs-vb: Szabó és Szegedi is kiesett, Kovács Kitti nyolcaddöntős

Egyéb egyéni
2025.06.15. 13:32
Ezek is érdekelhetik