Torna: harminc fehérorosz kapott semleges státuszt

Vágólapra másolva!
2024.01.15. 21:04
null
Illusztráció: Getty Images
Harminc fehérorosz tornász és tisztségviselő kapott a nemzetközi versenyzéshez szükséges semleges státuszt a sportági világszövetségtől (FIG).

A versenyzők közül 14-en jutottak ilyen lehetőséghez, köztük a Tokióban gumiasztalon aranyérmes Ivan Litvinovics és a ritmikus gimnasztikázók összetett versenyében bronzérmes Alina Harnaszko is. Bár az még mindig kérdéses, hogyan tudnak majd kvalifikációt szerezni a párizsi olimpiára, ugyanis az európai szövetség decemberben közölte: nem támogatja az orosz és fehérorosz sportolók visszatérését. Az ötkarikás indulási jogok egy részét a tavalyi antwerpeni világbajnokságon osztották ki, a maradék kvótákat az Európa-bajnokságon, illetve az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat alapján osztják ki. A vk-viadalok többségét Európában rendezik.

A FIG arra nem tért ki, hogy volt-e olyan fehérorosz sportoló, akinek a kérelmét visszautasították, illetve azt sem árulta el, miért nem szerepel orosz nemzetiségű tornász a listán.

„Ez a lista nem végleges, és folyamatosan frissíteni fogjuk – állt a közleményben, mely szerint – a FIG nem fogja részletezni egyik egyéni kérelmet sem.”

A két ország sportolóinak indulását 2022 márciusában tiltotta meg a FIG Oroszország – Fehéroroszország támogatását élvező – ukrajnai háborúja miatt. A szervezet végrehajtó bizottsága ugyanakkor tavaly júliusban bejelentette, hogy egyénileg, semleges színekben az oroszok és a fehéroroszok január elsejétől ismét részt vehetnek nemzetközi versenyeken, beleértve az ötkarikás kvalifikációs viadalokat is, ugyanakkor a jövő nyári, párizsi olimpián való szereplés ügyében nem született határozat, mivel „ez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felelőssége”.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
3 órája

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
13 órája

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50
Ezek is érdekelhetik