– Hány éves álma vált valóra?
– Tulajdonképpen gyerekkorom óta ez volt az egyik célom, a másik természetesen az olimpiai aranyérem – remélem, egyszer az is az enyém lesz. A kétezer-kettes debreceni világbajnokságon éreztem először azt, hogy én is odaérhetek a legjobbak közé. Most végre sikerült.
– Mitől volt más ez a világbajnokság, mint az előző kettő, amelyen ezüstérmet szerzett?
– Felnőttem a feladathoz, mondhatnám kicsit viccesen. De az igazság az, annyira jól ment minden az elmúlt napokban, hogy tudtam, nem lesz nagy baj. A döntő reggelén felébredtem, de még visszaaludtam kicsit, s ez nagyon jólesett. Aztán a bemelegítésnél minden a helyén volt, s éreztem, nincs miért aggódnom. Persze csak akkor nyugodtam meg, amikor a nyolcadikként tornázó örmény fiú is befejezte a gyakorlatát.
– Még az sem feszélyezte, hogy toronymagas esélyesnek számított?
– Nem foglalkoztam ezzel, bár a melegítőteremben annyian néztek, olyan sokan figyelték a gyakorlatomat, hogy egy pillanatra átfutott rajtam egy rossz érzés. De ez nem tartott sokáig.
– S most milyen érzések kerülgetik?
– Őszintén? Fogalmam sincs. Egyelőre fel sem tudom fogni, mit értem el. A csarnokban a sírás kerülgetett, akárcsak edzőmet, Kovács Istvánt. De azt hiszem, lesz még jó néhány könnyes összeölelkezésünk a következő napokban. Mert végre megcsináltuk, amit akartunk!
| Nógrádban vadászom, így otthagytam a fácánhajtást, hogy láthassam Krisztián gyakorlatát. Élőben nem sikerült, ám tulajdonképpen olyan, mintha ott lettem volna a helyszínen, hiszen Altorjai Sándor főtitkár végigközvetítette a döntőt. Aztán felvételről láttam Krisztián gyakorlatát, majd a Himnuszt vigyázzba állva hallgattam. Hatalmas eredmény ez, most már Krisztián is tudja, mekkora a különbség az ezüst és az arany között. Amikor téged ünnepelnek, az a csoda! – mondta a Nemzeti Sportnak Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok, a magyar tornasport legendája. |
Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt
Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n
