IndyCar: kerekesszékes pilótájával mutatta be idei autóját csapata

Vágólapra másolva!
2019.01.21. 13:40
null
Wickens: #6 (Fotó: spmindycar.com)
Bemutatta idei, 2019-es versenyautóját a tengerentúli IndyCarban szereplő Schmidt Peterson Motorsport, amely a Denverben rendezett prezentációra meghívta kanadai pilótáját, Robert Wickenst is, aki még tavaly augusztusban a Pocono Racewayen szenvedett balesetet, ami után – többek között – gerincsérülésekkel műtötték, és jelenleg is tart a regenerációja, újratanul járni. 

A Schmidt Peterson Motorsport csapata már a tavalyi baleset utáni napokban közölte: visszatérésééig fenntartja Robert Wickens számára a 6-os számú autót, és amikor az istálló az elmúlt hétvégén Denverben leleplezte idei gépét, bebizonyosodott, nem a levegőbe beszéltek az SPM vezetői.

Robert Wickens ugyanis kerekesszékében ott ült a 6-os számú versenygép mellett a csapat két pilótája, az F1-es Saubertől igazolt Marcus Ericsson és az IndyCarban nyolcadik szezonja előtt álló, nyolcszoros futamgyőztes, James Hinchcliffe között.



Wickens tavaly az év újonca lett az IndyCarban, de az utolsó három futamon a poconói balesete miatt nem állt rajthoz. Mint emlékezetes, a tavaly augusztusi verseny 7. körében ütközött Ryan Hunter-Reay-jel, majd az ütközések energiáját elnyelni hivatott SAFER- fal tetején gellert kapva letarolta a Trükkös Háromszög 2-es kanyarja utáni egyenes elején a kerítést, végül a pálya belső kerítésén állt meg az autója – pontosabban, ami maradt belőle.

A hetekkel a baleset után nyilvánosságra hozott sérüléslistája szerint a kanadai törést szenvedett a mellkasi gerincszakaszon, ennek folyományaként pedig a gerincvelőt is érték sérülések, ami miatt jelenleg járni tanul. Ezen túlmenően eltört a nyaka, mindkét lábán a síp- és a szárkapocscsontja, mindkét kezén több törést szenvedett, ahogy több helyen eltört a jobb alkarja, négy bordája, és az egyik könyöke is, valamint a mellkasát ért trauma miatt tüdőzúzódást is szenvedett.

A BALESET


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik