A teljesítés volt a célja, ám önmagát is meglepve győzött az UTT-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 20:18
null
Ujlaki Viktor 11:57:22-es idővel nyerte meg a férfiak versenyét az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján.

A győzelem volt a célja a verseny előtt?
Tavaly vettem részt először ezen a versenyen, ám akkor tapasztalatok hiányában több hibát is elkövettem, így nyolcvankét kilométernél fel kellett adnom – mondta Ujlaki Viktor, aki 11:57:22-es idővel győzött a férfiak között az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján. – Akkor a felkészüléssel is adódtak problémák, valamint a frissítés sem volt túl átgondolt. Úgy voltam vele, ez nem maradhat annyiban, be kell fejezem a versenyt. Így most csupán a teljesítés volt a célom, a győzelem hatalmas plusz. Ráadásul messze ez volt eddig a leghosszabb futásom, korábban hatvan kilométer volt a maximum.

Milyen volt a futás?
A felkészülés alatt ötven-hatvan kilométeres edzésekkel, edzői támogatással készültem, nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok az UTT-n, sokkal felkészültebb voltam, mint tavaly. Figyeltem a pulzusra, a tempóra és a frissítésre is. Ki kell emelnem, hogy a kerékpáros-kísérőm rengeteget segített, nélküle nem tudtam volna győzni.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
Ugye valamivel több mint három maratoni távot kellett teljesíteni, nekem a harmadik volt a legnehezebb. Minden porcikám azt kívánta, hogy sétáljak, de tudtam, ha így teszek, annál többet kell a nagy melegben a pályán töltenem. Nem irigylem azokat, akik közel a tizennyolc órás szintidőhöz végeztek. Embert próbáló feladat folyamatosan mozgásban lenni, a gát tetején pedig semmi árnyék nincs. Igaz, jobb idő volt, mint tavaly, nem volt annyira meleg. Persze így sem fáztunk, de bevallom, számítottam egy kis esőre. Az időjárás-előrejelzés azt mutatta, hogy esős, felhős idő lesz, ehhez képest se eső, se felhő nem volt…

Ez a legnagyobb futósikere?
Ez az eddigi legnagyobb sikerem ultrafutásban, ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a maratoni távok, illetve a triatlon áll közelebb hozzám. Ahogy említettem, a tavalyi volt az első próbálkozásom ezen a területen.

Milyen céljai vannak?
Mivel ebben az évben az úszás gyengébben megy, inkább a futás kapott nagyobb szerepet – nem is vettem részt triatlonversenyen, és a terveim szerint idén nem is fogok. Maratoni távú futóviadalok viszont szerepelnek a terveimben, illetve lesz még ötven kilométeres versenyem.

Legfrissebb hírek

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49

Győzelem az érzelmes versenyen – ismét érzi, hogy van helye az ultrázásban

Csupasport
2025.06.04. 16:40

A száz kilométereseket figyelve győzött a nyolcvanasok között

Csupasport
2025.05.13. 17:46

A triplázás és az érem motiválta, végül új pályacsúcsot futott a privát UTT-n

Csupasport
2025.03.17. 16:50

Nyolc éve fut, ám most érzi magát a legjobb formában

Csupasport
2025.03.02. 10:44

Hazajár a Balatonra, jövőre jöhet a dupla kör!

Csupasport
2024.12.10. 16:35

Látta, hogy meglehet, végül barátai belehajszolták a privát UTT-pályacsúcsba

Csupasport
2024.10.16. 10:33

Két versenyt feladott, majd hat óra alatt több mint 60 km-t tett meg

Csupasport
2024.08.28. 14:50
Ezek is érdekelhetik