MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2020.09.24 23:06 Frissítve: 2020.09.24 23:06

Nézzetek a táblára! – Malonyai Péter jegyzete

 

 
Az idegenben szerzett gólokon aligha múlik: 3–3-at játszott Moldében a Ferencváros
A Moldénak nem járt büntető, a Fradié fújható volt – véli a korábbi FIFA-bíró

Nézzetek a táblára!

Könnyű helyzetben vagyok, nem kell nekem mindent érteni, főként, ha örülök. Mint most annak, hogy iksz idegenben, három szerzett gól – mi kell több, hogy nagy, sőt még annál is nagyobb esélye legyen a Fradinak arra, hogy ott legyen a Bajnokok Ligája főtábláján.

Igaz, kettő nulla volt ide, de volt kettő három is, így mondhatni, a mennyet és a poklot is megjárta a csapat Moldéban. Hozzáteendő, hogy mindkét végletet magának köszönheti, hiszen az első félidő produkciójával ugyanazok a játékosok sugallták, hogy tuti a boldogság, mint akik nem egészen fél óra alatt hátrányban várták a hajrát. Akkor a sors igazságot szolgáltatott, már amennyiben van igazság a futballban.

Nem kell nekem ezt érteni – térek vissza a kiindulóponthoz –, főként, mert Szerhij Rebrov sem tudta megfejteni a lefújás után azonnal, hogy mi okozta a visszaesést, Dibusz kapus is csak a ténymegállapításig jutott, mely szerint minden kaotikus lett kettő nulla után.

Aztán ott volt még a VAR is, két nagyjából hasonló szituációból most a magyar csapat jött ki jobban, pontosabban abból, hogy a dallamos nevű spanyol Carlos del Cerro Grande a műszak közbejöttével nem adott büntetőt, amikor Ihor Haratin felkarja és a labda találkozott, a másik oldalon viszont gépi segítség nélkül magabiztosan ítélt a javunkra, miután Ola Brynhildsen fordult bele egy erősen meglőtt labdába. Fordított esetben biztosan dúlna bennem vihar, így csak hümmögök – ennyit a drukker természetrajzáról.

Mert akárki fanyalog, oda lehet neki vetni, amit a Fradi-szurkolók oly előszeretettel skandáltak a Népstadionban egy-egy győztes rangadó hajrájában: „Nézzetek a táblára!” Márpedig az Aker Stadion eredményjelzőjén (biztos van, még ha a tévében nem is tűnt fel) az állt a végén, hogy 3–3.

Kupameccsen, idegenben. Visszautasíthatatlan eredmény.

Ahogy az is, hogy részletek ide vagy oda, a Ferencváros egy karnyújtásnyira van attól, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján folytassa. Mondják ilyenkor, hogy várjunk még, nehéz meccs lesz a pesti, ne igyunk előre a medve bőrére – én nem mondom. Azt akarom látni, amit rendre a kupa eddigi sorozatában, azaz: az esély ne teher legyen, hanem lehetőség.

Huszonöt éve az Anderlecht elleni BL-selejtező két meccsén rosszabb lapokra húzott ászt a Fradi – most kifejezetten jó a leosztás.

Láttuk a táblán.

Népszerű cikkek

2020.10.29 23:21:06

Bajnokok Ligája MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nem nyeretlen kétévesek futjáka derbit.

2020.10.29 10:11:50

Bajnokok Ligája MAROSI GERGELY

Ritka kontraszt: 35 perc teljes hazai bénultság, a végén majdnem fordítás • Tokmac idénye egészen különleges.

2020.10.28 20:00:21

Bajnokok Ligája T. D.

Morata három meg nem adott gólt szerzett • Demiral a végén piros lapot kapott.