R. B. 2021.10.20 15:56 Frissítve: 2021.10.20 16:08

Ifjúsági Liga: Vancsa megint duplázott, továbbjutott az MTK

Sikerrel vette az UEFA Ifjúsági Liga első fordulóját az MTK Budapest, amely a hazai 3–1-es győzelem után 3–3-as döntetlent játszott a Sparta Praha vendégeként. A következő körben a Genkkel talákozik a magyar együttes.

Vancsáék kiejtették a Sparta Prahát (Fotó: Micheller Szilvia)

 

Három hét telt el a párharc első mérkőzése óta, amelyet a budapesti együttes 3–1-re megnyert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Kanta József vezetőedző nem változtatott a kezdőcsapaton a visszavágóra.

A találkozón a csehek szereztek vezetést, miután Helembai Márk kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül, s a bosnyák játékvezető tizenegyest ítélt. A 19 éves Václav Sejk volt a gólszerző.

A magyar együttes még a félidő előtt egyenlített. A hazai találkozón duplázó Vancsa Zalán szerzett labdát, majd egy csel után a hosszú felső sarokba lőtt. Az MTK 16 éves futballistája – aki október 27-én tölti be a 17-et – az NB I mostani idényében hat találkozón lépett pályára, augusztusban győztes gólt szerzett az Újpest FC ellen.

A lélektani előny ellenére nem kezdte jól a második játékrészt az MTK: az 50. percben újra vezetést szerzett a Sparta Praha a 2003-as születésű Daniel Kastánek révén.

A kék-fehéreknek ismét sikerült egyenlíteniük: a 76. percben Miknyóczki Ádám beadására Vancsa érkezett remekül. Ám ezúttal sem örülhettek sokáig, mert a Sparta négy percre rá Patrik Vydra fejesével harmadszor is előnybe került.

Vancsa egyébként négy góljával – három játékossal holtversenyben – vezeti a bajnoki ág góllövőlistáját.

A hajrában nem kellett izgulnia az MTK-nak, mert a csereként beállt Hrisztijan Georgievszki gólra váltotta Vancsa passzát. A 18 éves északmacedón középpályás idén januárban igazolt a fővárosi alakulathoz hazájából.

Az MTK 6–4-es összesítéssel búcsúztatta a cseh bajnokot. A következő körben a német 1. FC Kölnt kiejtő Genk vár Kanta Józsefékre. A belga együttesben szerepel Németh András, a magyar U21-es válogatott tagja.

A második fordulóból továbbjutó nyolc csapat a playoffban a Bajnokok Ligája-ág nyolc csoportmásodikjával küzd meg a legjobb 16 közé jutásért.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, BAJNOKI ÁG
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Sparta Praha (cseh)–MTK Budapest 3–3 (Sejk 25. – 11-esből, Kastánek 50., Vydra 80., ill. Vancsa 45., 76., Georgievszki 89.)
Továbbjutott: az MTK, 6–4-es összesítéssel.

2. FORDULÓ
MTK Budapest–Genk (belga)
Az első mérkőzést november 3-án, a visszavágót három héttel később rendezik meg.

2021.12.08 20:44:40

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS, HARMATH ÁKOS

Kiesett a Bajnokok Ligájából a Barcelona, és az El-ben folytatja, a bajorok mögött a Benfica lépett tovább.

2021.12.07 20:29:19

Bajnokok Ligája SZABÓ RÓBERT, BACSKAI JÁNOS

A spanyolok a hazai sikerrel a D-csoport élén végeztek, Boban Nikolov góljával egyenlített a Sahtar ellen a Sheriff.

2021.12.07 20:43:16

Bajnokok Ligája P. K.

Az olaszok hiába vezettek egy angol góljával, kikaptak, és az El-ről is lemaradtak.

2021.12.07 17:08:08

Bajnokok Ligája BALÁZS DÁVID

Szoboszlai Dominik remek gólt lőtt a Manchester Citynek, amely a legvégén még meg is fogyatkozott.

2021.11.24 13:32:56

Bajnokok Ligája P. K.

Az angol bajnok Kevin De Bruyne nélkül is győzött 2–1-re, így már biztos, hogy csoportelsőként jut tovább.