BL: Lőw Zsolt a nyolcadik BEK-/BL-győztes magyar

K. J.K. J.
2021.05.30. 09:14
null
Lőw Zsolt (jobbra) BL-t nyert a Chelsea-vel (Fotó: Getty Images)
A Chelsea másodedzőjeként dolgozó Lőw Zsolt a 8. magyarként nyerte meg a klubfutball legrangosabb európai trófeáját.

Előzőleg Puskás Ferenc (Real Madrid) 1959-ben, 1960-ban és 1966-ban, Guttmann Béla a Benficával 1961-ben és 1962-ben, Kovács István (Ajax) 1972-ben és 1973-ban, Bölöni László és az edző Jenei Imre (Steaua) 1986-ban a BEK-ben ért a csúcsra, míg a hölgyeknél Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) 2013-ban és 2014-ben, Marozsán Dzsenifer (Frankfurt, Lyon) pedig 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban nyert BL-t.     

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
2021. május 29., Porto (Portugália), Estádio do Dragao
Manchester City (angol)–Chelsea FC (angol) 0–1 (0–1)
Porto (Portugália),
Estádio do Dragao, 14 110 néző. V: Mateu Lahoz (spanyol)
Manchester City:
Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Zincsenko – Bernardo Silva (Fernandinho, 64.), Gündogan, Foden – Mahrez, De Bruyne (Gabriel Jesus, 60.), Sterling (Agüero, 77.). Menedzser: Pep Guardiola
Chelsea:
É. Mendy – Azpilicueta, Thiago Silva (Christensen, 39.), Rüdiger – R. James, Jorginho, Kanté, Chilwell – Mount (Kovacic, 80.), Havertz – Werner (Pulisic, 66.). Menedzser: Thomas Tuchel
Gólszerző:
Havertz (42.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

„Szakmailag logikus lenne a két meccs, de túlságosan az NB I-es csapat felé billenne a mérleg nyelve” – Lőw Zsolt az osztályozóról

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 18:46

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48
Ezek is érdekelhetik