BL: Kíváncsi vagyok, mennyire lesz bátor a Qarabag – Csercseszov

Vágólapra másolva!
2022.08.02. 18:03
null
Csercseszov szerint a párharcnak nincs egyértelmű favoritja (Fotó: Árvai Károly)
Erős csapat az azeri bajnok, Sztanyiszlav Csercseszov szerint mégsem szabad félni a Qarabagtól. Az orosz tréner lapunk kérdésére azt is elárulta, mi kellhet ahhoz, hogy kollégája, Qurban Qurbanov 14 éve irányíthassa csapatát.

Közös reggeli után indult útnak a repülőtér irányába a Ferencváros, a zöld-fehérek különítménye a felszállást követően Baki felé vette az irányt, hogy Sztanyiszlav Csercseszov délután már a találkozó helyszínén tartson edzést a keret tagjainak. Az FTC vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón lapunk kérdéseire is válaszolt.

„Legutóbb a pozsonyi visszavágó előtt azért fogalmaztam úgy, hogy a Slovan az esélyesebb a továbbjutásra, mert hazai vereséggel kezdtük a párharcot – felelte Csercseszov. – Ezúttal tiszta lappal vág neki mindkét csapat a találkozónak, úgymond a nulláról indulunk… Egyik együttest sem lehet ezúttal favoritként emlegetni. A Qarabag rendkívül erős csapat, hazai pályán kifejezetten veszélyes, saját szurkolói előtt futballozhat, ez talán mellette szól.”

Az orosz tréner úgy fogalmazott, mind a két csapatnak megvannak a maga erősségei és gyengeségei, ezen a szinten már nincsenek könnyű mérkőzések. Az azeri bajnoknak sajátost stílusa van, szerda este minden attól függ, az ellenfél mit enged a Ferencvárosnak.

„Támadófutballt játszanak, szeretik, ha náluk van a labda, magam is kíváncsi vagyok, mennyire lesznek bátrak szerda este” – felelte a tréner.

Qurban Qurbanov, az azeriek vezetőedzője 14 éve irányítja az együttest, kíváncsiak voltunk arra is, Csercseszov szerint a szerencsén és a tudáson kívül vajon mi kellhet ahhoz, hogy egy edző ilyen sokáig vezethessen egy csapatot?

„Először is Qurban Qurbanov szakmája egyik legjobbja. Ahhoz, hogy valaki ilyen sokáig irányítson egy csapatot, a szakma szeretete, elhivatottság is szükséges. Másodsorban az, hogy nagy legyen a klubon belül az egyetértés a futballisták, a szakmai stáb és a vezetők között is, milyen irányba haladjon az egyesület. Ezek nélkül ez nem valósulhatna meg.”

A Qarabag és a Ferencváros is rendelkezik már megfelelő tapasztalattal a nemzetközi színtéren, mindkét klub bejutott már a kupák csoportkörébe. Csercseszov szerint ezt sem szabad figyelmen kívül hagyniuk, ám alaposan kielemezték aktuális ellenfelüket is, még véletlenül sem szabad félni tőlük.

„A párharcok első mérkőzései eddig valóban gyengébben sikerültek, de ez nem azért van, mert az első meccseken tapasztaltakat használjuk fel a visszavágóra. Már az első találkozó előtt is alaposan felkészülünk, feltérképezzük az ellenfelet. Ezúttal sem tettünk másképp. Egyébként pedig a selejtezőkben a két mérkőzés alapján kell eredményt hirdetni.”

A zöld-fehérek trénere azt is elárulta felvetésünkre, a Pozsonyban sérülést szenvedő Franck Boli már a csapattal edz, jó esély van rá, hogy ott legyen szerda este a pályán. Ahogy jó esély mutatkozik Tokmac Nguen játékára is, aki a Nemzeti Sport kérdésére elárulta, hogy miért számít nehéz mérkőzésre az azeriek ellen.

„Erős csapat a Qarabag, még véletlenül sem szabad félvállról vennünk ellenfelünket. Vannak hiányzó játékosaik, de ez nem befolyásolja a szerda esti összecsapást, nélkülük is erősek. A támadószekcióban kifejezetten jó futballistáik vannak, éppen ezért nehéz mérkőzésre számítok. Nem lesz könnyű dolgunk az azeri bajnok ellen sem, de alaposan felkészültünk ezúttal is az ellenfélből” – fogalmazott a ferencvárosi támadó.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
AUGUSZTUS 3., SZERDA
18.00:
Qarabag (azeri)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Baki,
Tofik Bahramov Stadion, Vezeti: Andreas Ekberg (svéd)

 

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
19 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik