Mourinho nyomdokain – Thury Gábor jegyzete

AKIK LÁTTÁK a labdarúgó Bajnokok Ligája Milan–Inter (0–2) elődöntőjét, tisztában lehettek azzal, a visszavágó nem hoz látványos játékot – inkább olaszosat – a mindkét együttesnek egyébként otthont adó Giuseppe Meazza Stadionban.

Nem is hozott, azt kaptuk, amit vártunk. Diplomatikusan fogalmazva taktikus mérkőzést láttunk, a Milannak esélye sem volt, Lautaro Martínez gólja után pláne nem, az Inter 1–0-ra nyert. A találkozó előtti sajtótájékoztatón az együttes edzője, Simone Inzaghi nem véletlenül említette, hogy amikor 2022 őszén kiderült, a fekete-kékek csoportellenfele a Barcelona és Bayern München lesz, sokan még a továbbjutásban is kételkedtek... Aztán a milánóiak másodikként mentek tovább a nyolcaddöntőbe, amelyben a Portót intézték el (összesítésben 1–0), majd a négy közé jutásért a Benficát (összesítésben 5–3). A catenaccio védekezési rendszert a hatvanas években meghonosító Inter a portugálok elleni lisszaboni 2–0-s sikerével alapozta meg az elődöntőbe jutást – akárcsak a Milannal szemben, mert itt is az első mérkőzés döntött. Hatodik alkalommal jutott BEK-/BL-döntőbe az Inter, háromszor nyert (1964, 1965, 2010), kétszer kikapott (1967, 1972).

Lehet azon vitatkozni, játékerejében az együttes megérdemli-e a finálét vagy sem, ám ez pusztán íróasztal mögüli okoskodás lenne: döntős az Inter. Azt is felesleges latolgatni, Helenio Herrera hatvanas évekbeli csapata (Burgnich, Guarneri, Facchetti, elöl pedig Jair, Mazzola, Suárez és Corso) nyerne-e a mostaniak ellen. Ami viszont tény, José Mourinho 2010-ben győztes csapata jobbnak tűnt – pontosabban fogalmazva masszívabbnak –, mint a jelenlegi. A portugál tréner iszonyatosan erős védelmet szervezett Lúcióval és Walter Samuellel a tengelyben (s Maicont se feledjük), előttük Javier Zanetti és Esteban Cambiasso alkotott szinte áthatolhatatlan gátat, elöl pedig Samuel Eto'o rohamozott – a Bayern Münchent a döntőben két góljával Diego Milito intézte el (aki aztán inkább volt mostohagyerek Diego Maradona argentin válogatottjában a 2014-es dél-afrikai vb-n, mint nyerőember...).

Mégis írjuk Inzaghi javára, hogy a sztárcsapatok játékosaihoz képest a „szürkék hegedűseiből” szó szerint csapatot fabrikált, s hogy mourinhói magasságba emelkedik-e, eldől a BL-döntőben.

A már ki tudja, hányadik virágzását élő, 34 éves örmény Henrih Mhitarjan és a 37 esztendős bosnyák Edin Dzeko az utolsó lehetősége előtt áll, argentin csatára Inzaghinak is van (Lautaro Martínez), Francesco Acerbi, Alessandro Bastoni, Nicolo Barella pedig hozza az Inter-stílust.

Tetszik (?) vagy nem tetszik, ez van.


Nem is hozott, azt kaptuk, amit vártunk. Diplomatikusan fogalmazva taktikus mérkőzést láttunk, a Milannak esélye sem volt, Lautaro Martínez gólja után pláne nem, az Inter 1–0-ra nyert. A találkozó előtti sajtótájékoztatón az együttes edzője, Simone Inzaghi nem véletlenül említette, hogy amikor 2022 őszén kiderült, a fekete-kékek csoportellenfele a Barcelona és Bayern München lesz, sokan még a továbbjutásban is kételkedtek... Aztán a milánóiak másodikként mentek tovább a nyolcaddöntőbe, amelyben a Portót intézték el (összesítésben 1–0), majd a négy közé jutásért a Benficát (összesítésben 5–3). A catenaccio védekezési rendszert a hatvanas években meghonosító Inter a portugálok elleni lisszaboni 2–0-s sikerével alapozta meg az elődöntőbe jutást – akárcsak a Milannal szemben, mert itt is az első mérkőzés döntött. Hatodik alkalommal jutott BEK-/BL-döntőbe az Inter, háromszor nyert (1964, 1965, 2010), kétszer kikapott (1967, 1972).

Lehet azon vitatkozni, játékerejében az együttes megérdemli-e a finálét vagy sem, ám ez pusztán íróasztal mögüli okoskodás lenne: döntős az Inter. Azt is felesleges latolgatni, Helenio Herrera hatvanas évekbeli csapata (Burgnich, Guarneri, Facchetti, elöl pedig Jair, Mazzola, Suárez és Corso) nyerne-e a mostaniak ellen. Ami viszont tény, José Mourinho 2010-ben győztes csapata jobbnak tűnt – pontosabban fogalmazva masszívabbnak –, mint a jelenlegi. A portugál tréner iszonyatosan erős védelmet szervezett Lúcióval és Walter Samuellel a tengelyben (s Maicont se feledjük), előttük Javier Zanetti és Esteban Cambiasso alkotott szinte áthatolhatatlan gátat, elöl pedig Samuel Eto'o rohamozott – a Bayern Münchent a döntőben két góljával Diego Milito intézte el (aki aztán inkább volt mostohagyerek Diego Maradona argentin válogatottjában a 2014-es dél-afrikai vb-n, mint nyerőember...).

Mégis írjuk Inzaghi javára, hogy a sztárcsapatok játékosaihoz képest a „szürkék hegedűseiből” szó szerint csapatot fabrikált, s hogy mourinhói magasságba emelkedik-e, eldől a BL-döntőben.

A már ki tudja, hányadik virágzását élő, 34 éves örmény Henrih Mhitarjan és a 37 esztendős bosnyák Edin Dzeko az utolsó lehetősége előtt áll, argentin csatára Inzaghinak is van (Lautaro Martínez), Francesco Acerbi, Alessandro Bastoni, Nicolo Barella pedig hozza az Inter-stílust.

Tetszik (?) vagy nem tetszik, ez van.