A hiány – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.04.08. 23:31

Nyilvánvaló, a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020-as döntőjében elszenvedett 1–0-s vereség a Paris Saint-Germain labdarúgóit motiválta jobban a BL-döntő „visszavágóján”, a Bayern München–PSG negyeddöntőn. Az első mérkőzésen a Bayernt 2014 óta erősítő Robert Lewandowski sérülése miatt nem léphetett pályára, s ugyan Hans-Dieter Flick azt mondta, a pótlására kiszemelt hamburgi születésű, kameruni válogatott csatár, Eric Maxim Choupo-Moting remek személyiség, a 3–2-re elveszített meccs után éppen a Bayern szakvezetője hangsúlyozta, hogy a lengyel csatár kiesése érzékeny veszteség. Mert hiába játszott kiválóan és szerzett két gólt a PSG-ben a világbajnok Kylian Mbappé, a helyzetek alapján simán nyernie kellett volna a Bayern­nek. Mondhatni, Choupo-Moting is megtette a magáét, ő szépített 2–0-s francia vezetésnél.

De lehet-e pótolni, egyáltalán helyettesíteni Lewandowskit, aki ugyan nem kapta meg a 2020-as esztendőben vélhetőleg őt illető Aranylabdát – az odaítélő France Football a koronavírus-járványra hivatkozva csonkának minősítette az idényt, elállt a szavazástól, mondván, nem teljes a kép... –, de ettől még ő volt a legjobb, felért Lionel Messi és Cristiano Ronaldo szintjére. A FIFA legalább őt választotta meg 2020 legjobbjának.

A Bayern azért is került nehéz helyzetbe, mert ilyen képességű labdarúgó mellett a cseréje csak akkor jut szóhoz, ha a sztár sérült vagy el van tiltva. Egyáltalán, ki az, aki egy klasszis „mögé” igazol? A klub egyenrangú futballistát képtelen megszerezni, ez egyszerű logika, olyasvalakit lehet szerződtetni, akit nem zavar a másodhegedűs szerep, ám ha beállítják, nem vall szégyent – cserébe persze nem alamizsnáért ücsörög a kispadon. Ráadásul Choupo-Motingnak ebben rutinja van, a Bayernt megelőzően a PSG-ben is hasonló szerepet töltött be, a már említett BL-fináléban csereként tíz percet játszott.

Felvetődik a kérdés, miben mutatkozik meg a lengyel csatár hiánya? Hiába mondta Flick, hogy négy-öt gólt is szerezhettek volna, a számos helyzetből csupán kettőt sikerült értékesíteni. Ha gólhelyzetbe kerül, Lewandowski legtöbbször értékesíti, tehát a hatékonyság az egyik legfőbb erénye. Emlékezzünk, a 3–3-ra végződő magyar–lengyel vb-selejtezőn egyetlen helyzetéből egyenlített...

Bármilyen furcsa, de az ő esetében is igaz: értéke épp hiányakor a leginkább szembeötlő.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
15 órája

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:16

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.09.03. 23:07

Rossz hír – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.02. 23:13

Becsekkolás – Bobory Balázs jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.02. 00:42

Székláb és mestermű – Bodnár Zalán jegyzete

Légiósok
2025.08.31. 23:41
Ezek is érdekelhetik