BL: Nincs még nemzetközi tapasztalatunk – Gulácsi

Vágólapra másolva!
2017.09.14. 11:49
null
Gulácsi Péter először lépett pályára a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP)
Gulácsi Péter szerint csapata, az RB Leipzig elégedett lehet az előző idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelő AS Monaco ellen elért 1–1-es döntetlennel.

 

„Kemény meccset játszottunk, rengeteg párharccal, kevés helyzettel – kezdte a meccs utáni nyilatkozatát Gulácsi Péter az M4 Sportnak. – Az egy egy nagyjából reális eredmény a játék képe alapján. Ha kicsit szerencsénk van, talán megnyerhettük volna a meccset, de az első mérkőzésen, olyan csapat ellen, amely a legutóbbi szezonban elődöntőt játszott, az egy pont elfogadható.”

„Főleg az első félidőben voltak pontatlanságok a labdakihozatalunkban, ez a második játékrészben jobb lett, megnyugodott a csapat. Nincs még nemzetközi tapasztalatunk ilyen téren, szerintem ez jó első lépés volt, és remélem, két hét múlva Isztambulban is pontot vagy pontokat tudunk szerezni.”


A Gulácsi Péterrel készült teljes interjút ide kattintva megtekintheti!

Legfrissebb hírek

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
16 órája

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
18 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
21 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Belgrádot nem tudta bevenni a Zalgiris, nincs már veretlen csapat a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.14. 23:48

Gulácsi jövője ismét téma a német sajtóban

Légiósok
2025.10.13. 10:06
Ezek is érdekelhetik