Videó: Schmeichel visszaoltotta a hetes számmal folyamatosan viccelődő Carraghert

Vágólapra másolva!
2023.03.08. 12:19
Mint beszámoltunk róla, a Liverpool hazai pályán 7–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójának rangadóján. A Chelsea–Borussia Dortmund BL-nyolcaddöntős mérkőzésen az MU legendás kapusa, Peter Schmeichel a CBS Sports szakértőjeként volt jelen a Stamford Bridge-en. A stúdióban a liverpooliak ikonikus játékosa, Jamie Carragher ült, aki készen állt arra, hogy viccelődhessen Schmeichelen és az MU-n – hívta fel a figyelmet a Givemesport.

Jamie Carragher úgy tűnt, komoly kérdést akar feltenni Peter Schmeichelnek, de valójában csak az volt a célja, hogy a Liverpool góljainak számát, a hetes számot minél több mondatba beleszerkeszthesse. Először a dátumra hívta fel többször is a figyelmet, hiszen március 7-én rendezték a Chelsea–Dortmund meccset, és megkérdezte tőle, hogy mennyire fontos neki az, hogy most a Stamford Bridge-en lehet?

A korábbi dán klasszis kapusnak persze leesett, hogy Carragher a 7–0-n viccelődik, ezért úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést, de hozzátette, hogy biztos jót kérdezett. „Jamie, látjuk, hogy beszélsz, de nem hallunk.”

Miután kinevették magukat, Carragher folytatta, és a dortmundiak angol válogatott játékosáról, Jude Bellinghamről érdeklődött. Persze ezúttal is hátsó szándékkal, hiszen arra volt kíváncsi, hogy a középpályás – aki jó eséllyel csapatot vált a nyáron – vajon milyen áron kelhet el, és kezdődhet-e ez a szám legalább hetessel.

Ezután sem állt le, hanem rátért a szerdai BL-mérkőzésre, amelyen a Tottenham Hotspur az AC Milant fogadja. „Peter, holnap ott leszel a Tottenham–Milanon is, ami szintén egy nagy mérkőzés lesz. Mekkora baj lenne, ha a Milan kiesne a Bajnokok Ligájából? Hiszen egy hétszeres győztesről beszélünk. Úgy értem, hétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját.”

Schmeichel hiába próbált azzal visszavágni, hogy a United hét ponttal előzi meg a Liverpoolt a tabellán, Carragherről ez a visszaoltási kísérlet lepattant.

Amikor később a kapus megemlítette Erik ten Hagot, a Liverpool legendája nem volt rest a menedzser nevével játszani, és a „tent” kicserélte „sevenre”, azaz hétre. „Peter, az imént Ten Hagnak hívtad őt, pedig valójában Seven Hag.”

A VISSZAVÁGÁS

A Chelsea továbbjutása után Schmeichel nem várt módon vágott vissza Carraghernek.


„Tudom, hogy felkészültél, és hogy sok időbe telt ezeket kitalálnod, de egy dolgot kifelejtettél, amikor a hetes számról volt szó… Mégpedig azt, hogy hét öngólt is szereztél. Ha ezzel még kiegészítenéd, akkor tökéletes lenne.”

Carragher egyébként a Premier League történetében a második legtöbb öngólt szerezte (7), csakúgy, mint Phil Jagielka és Martin Skrtel. Ezt a fajta góllövőlistát a Manchester City korábbi védője, Richard Dunne vezeti a maga tíz találatával.

A mérkőzésről bővebben itt!

PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
LIVERPOOL–MANCHESTER UNITED 7–0 (1–0)
Liverpool
, Anfield, 53 001 néző. Vezette: A. Madley
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – J. Henderson (Bajcetic, 79.), Fabinho (Milner, 79.), Elliott (C. Jones, 86.) – Szalah, Gakpo (Firmino, 79.), Núnez (Jota, 79.). Menedzser: Jürgen Klopp
MAN. UNITED:De Gea – Dalot, Varane, Lisandro Martínez (Malacia, 77.), L. Shaw–Casemiro (Sabitzer, 77.), Fred (McTominay, 59.) – Antony, Bruno Fernandes, Rashford (Elanga, 86.) – Weghorst (Garnacho, 59.).Menedzser:Erik ten Hag
Gólszerző: Gakpo (43., 50.), Núnez (47., 75.), Szalah (66., 83.), Firmino (88.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 26 20 3 3 59–25 +34 63
2. Manchester City 26 18 4 4 66–25 +41 58
3. Manchester United 25 15 4 6 41–35 +6 49
4. Tottenham 26 14 3 9 46–36 +10 45
5. Liverpool 25 12 6 7 47–28 +19 42
6. Newcastle 24 10 11 3 35–17 +18 41
7. Fulham 26 11 6 9 38–34 +4 39
8. Brighton & Hove Albion 23 11 5 7 43–29 +14 38
9. Brentford 24 9 11 4 40–32 +8 38
10. Chelsea 25 9 7 9 24–25 –1 34
11. Aston Villa 25 10 4 11 31–38 –7 34
12. Crystal Palace 25 6 9 10 21–32 –11 27
13. Wolverhampton 26 7 6 13 19–35 –16 27
14. Nottingham Forest 25 6 8 11 20–44 –24 26
15. Leicester City 25 7 3 15 36–43 –7 24
16. West Ham 25 6 5 14 23–33 –10 23
17. Leeds United 25 5 7 13 29–40 –11 22
18. Everton 26 5 7 14 19–38 –19 22
19. Southampton 25 6 3 16 20–41 –21 21
20. Bournemouth 25 5 6 14 24–51 –27 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik