SZ. R. 2021.05.02 16:18 Frissítve: 2021.05.02 17:11

Videó: a szurkolók elfoglalták az Old Traffordot, veszélyben az MU–Pool

Ahogy azt megírtuk, a Manchester United szurkolói tüntetést szerveztek a Liverpool elleni mérkőzés előtt. A drukkerek elzárták az Old Traffordhoz vezető utakat, s emellett elfoglalták a létesítményt.

A rajongók ellepték az MU stadionját (Fotó: AFP)

A szurkolók az Európai Szuperligához való csatlakozás, valamint a tulajdonosi kör jelenlegi stratégiája miatt háborodtak fel és hívtak össze rendkívüli találkozót. Ezen fogalmazták meg öt pontból álló követelésüket: többek között szeretnék, ha a klub támogatná a kormány javaslatát a szurkolók érdekeit szem előtt tartó labdarúgásról, valamint azt is, ha olyan független vezetőket neveznének ki, akiknek a csapat érdekeinek a védelme az első, és nem kizárólag a nyereségre összpontosítanak.

A klub korábbi kiválósága, Gary Neville a Sky Sports közvetítése közben az alábbiakat mondta a kialakult helyzetről. „A Glazer-család anyagi helyzete jelenleg nem elengedő a Manchester Unitedhez. Ha a tulajdonosok most eladnák a csapatot, akkor az a legjobb döntés lenne a legjobb időben, valamint ez egy tiszteletreméltó esemény lenne.”

A mai Manchester United–Liverpool találkozó megrendezése egyelőre kérdéses. Arról is lehetett hallani, hogy a meccset a tüntetések miatt törlik, és egy későbbi időpontban pótolják, de a legfrissebb hírek szerint – ha némi késéssel is, de – elképzelhető, hogy megrendezik az összecsapást. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs.

FRISSÍTÉS: Csúszik a rangadó kezdése. Részletek itt!

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ

17.30:
Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

 


 

2021.05.29 09:27:21

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

A Manchester City 2016-ban 2 millió eurót fizetett érte, jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik.

2021.05.23 16:52:51

Angol labdarúgás B. Á., CS. M.

Bár Thomas Tuchel csapata kikapott, a nagyot hajrázó Tottenham kisegítette a városi riválist.

2021.05.18 20:49:27

Angol labdarúgás K. T. I.

Kovacic bakija a hajrára visszahozta a meccsbe a vendégeket, ám Ayoze Pérez a 90. percben nem tudta gólra váltani a meccslabdát.

2021.05.17 07:29:35

Angol labdarúgás TÓTH ÁDÁM

A Unitednél dörzsölik a tenyerüket, igazi jolly jokert kaptak az uruguayi támadó személyében.

2021.05.15 17:50:54

Angol labdarúgás D. Á.

Hihetetlen dráma a Wembleyben, a „rókák” nézők előtt ünnepelhetik első trófeájukat a sorozatban.