Wenger nélkül is megy, az Arsenal nyerte az észak-londoni derbit!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.02. 15:00
null
Lacazette csereként beállva talált be a Tottenham ellen (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójának vasárnapi játéknapján az Arsenal rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen 4–2-re legyőzte a Tottenham Hotspurt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

Arsenal–Tottenham Hotspur 4–2 (Aubameyang 10., 56. – az elsőt 11-esből, Lacazette 75., L. Torreira 77., ill. Dier 30., Kane 34. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

52 mérkőzés után ez volt első észak-londoni derbi, amin nem Arsene Wenger ült az Arsenal kispadján – ez egyben azt is jelentette, hogy Unai Emery először vezethette harcba csapatát a nagy rivális Tottenham ellen.

A mérkőzés rangadóhoz méltó iramban és nagy Arsenal-fölénnyel kezdődött, ennek pedig már a 10. percben meg is lett az eredménye, vezetést szerzett a hazai együttes. Egy bal oldali szabadrúgás után után Jan Vertonghen kézzel ért a labdába, a Mike Dean által megítélt tizenegyest pedig Pierre-Emerick Aubameyang váltotta magabiztosan gólra. 1–0

A gól után még jobban felpörögtek az események, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Bernd Leno kétszer is kifogott Szon Hung Minen, míg a másik oldalon Hugo Lloris mutatott be nagy védést Alex Iwobi kísérlete után.

Aztán a 30. percben egyenlített a Tottenham, Christian Eriksen bal oldali szabadrúgása után Eric Dier fejelt, Lenóról pedig a kapuba pattant a labda (1–1). Az angol válogatott védő ünneplése után kisebb tömegjelenet alakult ki a pálya szélen, de a kedélyeket viszonylag gyorsan sikerült megnyugtatni.

Az „ágyúsok” talán túlságosan is megnyugodtak, hiszen két perc sem telt el az első vendéggól után érkezett a következő találat. A játékvezető meglehetősen vitatott szituáció után – Rob Holding nem biztos, hogy eltalálta Szon lábát – tizenegyest ítélt a Spursnek, ezt pedig Harry Kane a jobb alsó sarokba küldte (1–2). Érdekesség, hogy az angol válogatott csapatkapitányának ez már a nyolcadik gólja volt az észak-londoni derbik történetében, ezzel beérte a listát eddig egyedül vezető Emmanuel Adebayort!

A második félidőre kettőt cserélt a hazaiak menedzsere, Alexandre Lacazette és Aaron Ramsey váltotta az Iwobi, Mhitarjan párost. Ennek ellenére kis híján a Tottenham növelte az előnyét, Kane szabadrúgása után azonban bravúrral szögletre nyomta a labdát Leno.

Ezt követően az Arsenal újra növelni kezdte a tempót, és az 56. percben egyenlített: Héctor Bellerín indítása után Ramsey estében Aubameyang elé tálalt, a gaboni támadó pedig kapásból a bal alsó sarokba küldte a labdát. 2–2

Az egyenlítés után az Arsenal nem állt le, sőt, ekkor indult be csak igazán! A 75. percben Juan Foyth vétette el a labdát a felezővonal közelében, így Ramsey indította Lacazette-et, aki 17 méterről lőtt, a Dieren megpattanó labda pedig a jobb alsó sarokban kötött ki. 3–2

Kevesebb mint két perccel később újabb Arsenal-gól érkezett: Aubameyang pazar indítása után Lucas Torreira lefordult Dierről, majd az öt és feles jobb felső sarkáról élesen a jobb alsóba küldte a labdát (4–2). Az uruguayi középpályás ezzel megkoronázta a teljesítményét, ráadásul az első gólját jegyezte az Arsenal színeiben.

A folytatásban az eredmény nem változott, Vertonghent viszont második sárga lappal kiállította Dean, így az Arsenal 4–2-re nyert, s zsinórban a 12. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen. A Spurs remek idegenbeli szériája megszakadt, Mauricio Pochettino együttese sorozatban öt idegenbeli bajnoki siker után talált ismét legyőzőre.

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap

17.15:Liverpool–Everton (Tv:Spíler1)

AZ EDDIGI EREDMÉNYEK
Péntek

Cardiff City–Wolverhampton Wanderers 2–1
(A. Gunnarsson 65., Hoilett 78., ill. Doherty 18.)

Szombat

Crystal Palace–Burnley 2–0(McArthur 16., Townsend 78.)
Huddersfield Town–Brighton & Hove Albion 1–2(M. Jörgensen 1., ill. Duffy 45+4., Andone 69.)
Leicester City–Watford 2–0(Vardy 12. – 11-esből, Maddison 23.)
Manchester City–AFC Bournemouth 3–1(Bernardo Silva 16., Sterling 57., Gündogan 79., ill. Wilson 44.)
Newcastle United–West Ham United 0–3(J. Hernández 11., 64., F. Anderson 93.)
Southampton–Manchester United 2–2(Armstrong 13., Soares 20., ill. R. Lukaku 33., Herrera 39.)
Vasárnap
Chelsea–Fulham 2–0 (Pedro 4., Loftus-Cheek 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 14 12 2 43–6 +37 38
2. Liverpool 13 10 3 26–5 +21 33
3. Chelsea 14 9 4 1 30–11 +19 31
4. Arsenal 14 9 3 2 32–18 +14 30
5. Tottenham 14 10 4 25–15 +10 30
6. Everton 13 6 4 3 20–15 +5 22
7. Manchester United 14 6 4 4 22–23 –1 22
8. Leicester City 14 6 3 5 20–17 +3 21
9. Bournemouth 14 6 2 6 23–21 +2 20
10. Watford 14 6 2 6 17–19 –2 20
11. Brighton & Hove Albion 14 5 3 6 16–20 –4 18
12. Wolverhampton 14 4 4 6 13–17 –4 16
13. West Ham 14 4 3 7 17–22 –5 15
14. Crystal Palace 14 3 3 8 10–17 –7 12
15. Newcastle 14 3 3 8 11–19 –8 12
16. Cardiff City 14 3 2 9 13–27 –14 11
17. Huddersfield Town 14 2 4 8 9–24 –15 10
18. Southampton 14 1 6 7 12–26 –14 9
19. Burnley 14 2 3 9 13–29 –16 9
20. Fulham 14 2 2 10 14–35 –21 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik