PL: tárgyal a Villa, 10 millió fontért érkezhet Gerrard utódja – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.10.24. 19:21
null
Amorim már bizonyított az elmúlt években, nem véletlen a PL-es érdeklődés (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa a Sporting CP vezetőedzőjét, Rúben Amorimot szemelte ki a nemrégiben menesztett Steven Gerrard pótlására – tudta meg a BBC Sport.

 

A birminghami klub vezetősége a forrás szerint már fel is vette a kapcsolatot Amorim képviselőivel, ugyanakkor más jelöltek is szóba jöttek. A portugál tréner megszerzése nem lenne olcsó mulatság a Villának, állítólag 10 millió font a kivásárlási ára.

Amorimot az egyik legígéretesebb fiatal edzőnek tartják Európában, ami többek között annak is köszönhető, hogy a Primeira Liga 2020–2021-es kiírásában aranyéremig juttatta a Sportingot – ekkor a lisszaboniak 19 év után először szereztek bajnoki címet.

A Sporting a Bajnokok Ligájában is helytáll Amorim vezetésével: a fővárosiak négy forduló elteltével harmadik helyen állnak a meglehetősen kiegyenlített D-csoportban, amelyben az Eintracht Frankfurtot és a Tottenham Hotspurt is legyőzték.

A Villa a Gerrard utáni időszakot a megbízott edző, Aaron Danks irányításával kezdte, nem is akárhogyan: a csapat nagyon sima, 4–0-s győzelmet aratott a Brentford ellen, hazai pályán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Aston Villa–Brentford 4–0
(Bailey 2., Ings 7., 14. – a másodikat 11-esből, Watkins 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal1191125–11+1428
2. Manchester City1182136–11+2526
3. Tottenham1272323–14+923
4. Newcastle1256120–10+1021
5. Chelsea1163216–11+521
6. Manchester United1162316–16020
7. Fulham1253422–22018
8. Liverpool1144322–13+916
9. Brighton & Hove Albion1143415–14+115
10. Brentford1235418–21–314
11. Everton1234511–12–113
12. Crystal Palace1134412–16–413
13. Bournemouth1134410–23–1313
14. Aston Villa1233611–16–512
15. Southampton1233611–19–812
16. Leicester City1232721–24–311
17. West Ham113269–12–311
18. Leeds United1123613–18–59
19. Wolverhampton122375–18–139
20. Nottingham Forest122378–23–159
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik