PL: Ogbonna csúsztatása hozta a WHU győzelmét az Everton ellen

Vágólapra másolva!
2021.10.17. 16:52
null
Ogbonna (balra) szép fejesével győzött a West Ham United (Fotó: AFP)
Az angol Premier League 8. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a West Ham United 1–0-ra győzött az Everton otthonában Angelo Ogbonna második félidőben esett fejes góljával.

Nem hozott túl nagy meglepetést a találkozó első félidejében a játék képe, hiszen jóval többet birtokolta a labdát a West Ham United, ám a kapura mindkét csapat egyformán volt veszélyes: a szünetig mindkét csapat egy-egy alkalommal találta el a kaput – a vendégek pedig egy lesgólig is eljutottak, de Tomás Soucek közeli lövése után Stuart Attwell játékvezető jó érzékkel hagyatkozott a lest jelző partjelzőjére.

A fordulás után folytatódott az első félidőben látott játék, mígnem a 74. percben egy szögletet követően Angelo Ogbonna remek csúsztatásával megszerezte a vezetést a WHU. A hátralévő bő negyedórában ugyan a korábbinál többet birtokolta a labdát az Everton, de az egyenlítés nem sikerült, sőt, a vendégek tovább növelhették volna előnyüket, ha az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford nem hárítja Jarrod Bowen lövését a végén.

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Everton–West Ham United 0–1
(Ogbonna 74.)
KÉSŐBB
17.30:
Newcastle United–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport1)

Az állás
1. Chelsea 8 6 1 1 16– 3 +13 19
2. Liverpool 8 5 3 22– 6 +16 18
3. Manchester City 8 5 2 1 16– 3 +13 17
4. Brighton & Hove Albion 8 4 3 1 8– 5 +3 15
5. Manchester United 8 4 2 2 16–10 +6 14
6. West Ham 8 4 2 2 15–10 +5 14
7. Everton 8 4 2 2 13– 9 +4 14
8. Brentford 8 3 3 2 10– 7 +3 12
9. Wolverhampton 8 4 4 8– 8 0 12
10. Tottenham 7 4 3 6–10 –4 12
11. Leicester City 8 3 2 3 13–14 –1 11
12. Aston Villa 8 3 1 4 12–12 0 10
13. Arsenal 7 3 1 3 5–10 –5 10
14. Crystal Palace 7 1 4 2 8–11 –3 7
15. Southampton 8 1 4 3 6–10 –4 7
16. Watford 8 2 1 5 7–15 –8 7
17. Leeds United 8 1 3 4 7–15 –8 6
18. Newcastle 7 3 4 8–16 –8 3
19. Burnley 8 3 5 5–13 –8 3
20. Norwich City 8 2 6 2–16 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik