PL: még egy év! – Hosszabbított a menedzserek rekordere

T. I.T. I.
2020.03.06. 12:38
null
Roy Hodgson a 2020–2021-es idény végéig aláírt (Fotó: AFP)
Egy évvel meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését Roy Hodgson, az angol Premier League-ben szereplő Crystal Palace menedzsere – számolt be a londoni klub hivatalos honlapja.

 

Hodgson –aki már a 73. életévét tapossa – 2017 szeptemberében vette át a klub irányítását, előbb 11. majd 12. helyet szerzett az angol élvonalban a csapattal – jelenleg szintén a 12. helyen áll a Palace.

A klub honlapja nem felejti el megemlíteni a tényt, Hodgson már 44 éve edzősködik, anno a svéd Halmstadban kezdte tréneri karrierjét, amellyel két bajnoki címet is nyert. Svédországban még ötször, Dániában egyszer volt ligaelső aktuális csapatával, legnagyobb sikerei közt az Interrel elért UEFA-kupa- és a Fulhammel megvívott, de szintén elvesztett Európa-liga-döntő szerepel még. 2012 és 2016 között az angol válogatott szövetségi kapitánya volt.

Hodgson tavaly február óta a Premier League korrekordere a menedzserek között, ekkor döntötte meg Sir Bobby Robson csúcsát, aki 71 éves és 192 napos volt, amikor 2004 augusztusában utoljára a kispadon ült – egy Aston Villa–Newcastle United (4–2) meccsen.

Hodgson megállapodása a 2020–2021-es idény végéig szól.


 

Legfrissebb hírek

Az angol Premier League-be tart a francia sikeredző

Francia labdarúgás
2026.06.03. 13:35

Négy Crystal Palace-játékos került be a Konferencialiga-idény álomcsapatába

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 19:03

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

Király Gábor szerint a Kl-győzelem feledteti a gyenge bajnoki szereplést a Palace-nál

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 10:23

„El se tudom hinni, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem” – Oliver Glasner a Kl megnyerése után

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 07:25

„Hihetetlen, megcsináltuk!” – a történelmi győztes gólt szerző Mateta értékelt a Kl-döntő után

Európa-konferencialiga
2026.05.27. 23:32

Története első európai kupagyőzelmét aratta Lipcsében az angol Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2026.05.27. 22:57
Ezek is érdekelhetik