MTI
M. B.
2023.10.03 08:31 Frissítve: 2023.10.03 08:58

PL: a VAR-hiba után hangfelvételeket kér a Liverpool

Szoboszlai Dominik klubja, a Liverpool FC bekérte az eset hangfeltételét azok után, hogy súlyos videóbírós (VAR) hiba miatt megfosztották egy szabályos góltól a szombati, Tottenham Hotspur elleni angol futballbajnoki mérkőzésen.

Hamarosan megtudhatjuk, mi hangzott el Simon Hooper és a VAR-szoba között (Fotó: Getty Images)

A találkozót az utolsó percben esett öngóllal a házigazda londoniak nyerték meg 2–1-re, a liverpooliak két kiállítás miatt kilenc emberrel fejezték be a küzdelmet.
   
A vendégek már emberhátrányban voltak, amikor Luis Diaz a 34. percben – 0–0-s állásnál – szabályos gólt szerzett, a bíró azonban les miatt ezt nem adta meg és a VAR sem avatkozott közbe. Később kiderült, azért, mert a videószobában azt hitték, a pályán gólt ítélt a játékvezető, és egyértelmű volt a helyzet, így jelezték, hogy nem írják felül a döntést. A játékvezetőket, a mérkőzések hivatalos közreműködőit tömörítő szervezet (Professional Game Match Officials Limited, PGMOL) elismerte, hogy „jelentős emberi tévedés” történt.
   
A Liverpool FC az ügy folyományaként hivatalos igényt nyújtott be a PGMOL-hoz, melyben a VAR hangfelvételeit követeli. A játékvezetést felügyelő bizottságon belül megoszlanak a vélemények a kérdésről (a többség a transzparencia jegyében eleget tenne a Liverpool kérésének, de ezt egyesek vitatták), de a Daily Mail exkluzív információi szerint a Howard Webb vezette szervezet rá fog bólintani a Liverpool kérésére. Jürgen Klopp vezetőedző a meccs után sportszerűtlen körülményekről és őrült döntésekről beszélt.
   
Hét forduló után a Tottenham a 2., a Liverpool a 4. helyen áll a Premier League-ben.

AZ ÁLLÁS
  1. Manchester City 7 6 1 17–  5 +12 18
  2. Tottenham Hotspur 7 5 2 17–  8   +9 17
  3. Arsenal 7 5 2 15–  6   +9 17
  4. Liverpool FC 7 5 1 1 16–  7   +9 16
  5. Aston Villa 7 5 2 18–11   +7 15
  6. Brighton & Hove Albion 7 5 2 19–14   +5 15
  7. West Ham United
7 4 1 2 13–10   +3 13
  8. Newcastle United 7 4 3 18–  7 +11 12
  9. Crystal Palace 7 3 2 2   7–  7     0 11
10. Manchester United 7 3 4   7–11   –4   9
11. Chelsea 7 2 2 3   7–  6   +1   8
12. Nottingham Forest 7 2 2 3   8–10   –2   8
13. Fulham 7 2 2 3   5–12   –7   8
14. Brentford 7 1 4 2 10–10     0   7
15. Wolverhampton Wanderers 7 2 1 4   8–13   –5   7
16. Everton 7 1 1 5   6–12   –6   4
17. Luton Town 6 1 1 4   5–12   –7   4
18. AFC Bournemouth 7 3 4   5–15 –10   3
19. Burnley 6 1 5   4–15 –11   1
20. Sheffield United 7 1 6   5–19 –14   1

 

2023.12.06 16:38:40

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A sok sebből vérző angol nagy csapatok rangadóján a házigazda Manchester United győzött.

2023.12.03 17:15:07

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Pep Guardiola csapata hiába vezetett kétszer is, a Tottenham az utolsó percekben megmentett egy pontot.

2023.12.02 22:57:11

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Fulham kétszer egyenlített, majd vezetett, mégis a Klopp-csapat nyert. Szoboszlai 65 percet játszott.

2023.11.30 14:08:37

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A 21 éves támadó Londonban alapemberré vált, és már volt csapata hálóját is bevette a PL-ben…

2023.11.25 11:54:52

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Az előző 23 hazai mérkőzését megnyerte a City, de Szoboszlaiék most ponttal távoztak Manchesterből.