K. T. I. 2021.09.22 15:53 Frissítve: 2021.10.07 14:44

PL: 33 év után lehetnek ismét állóhelyek a stadionokban

Jövő évtől újra lesznek állóhelyek a stadionokban az angol labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában – számolt be a Magyar Távirati Iroda a brit hatóságok jelentése alapján.

 

Újra lehetnek állóhelyek az angol élvonalban (Fotó: AFP)

 

 

Az illetékes hatóság szerdán jelentette be, hogy a klubok október 6-ig jelezhetik az állószektorok visszavezetésére irányuló szándékukat, január elsejétől pedig beindulhat a tesztüzem – olvasható az MTI hírében.

A Premier League-ben és a Championshipben az 1989-es, 96 halálos áldozatot követelő Hillsborough-tragédia hatására tiltották be az állóhelyeket.

A programba jelentkező egyesületeknek több követelménynek is meg kell felelniük, például rendelkezniük kell a megfelelő infrastruktúrával a hazai és a vendégdrukkerek számára fenntartott lelátórészeken, és az állóhelyen is biztosítaniuk kell a leülés lehetőségét, azaz a székek ülőrészének mozgathatónak kell lennie. Az engedélyezett állóhelyi szektornak továbbá nem szabad zavarnia más szurkolók, így például a fogyatékkal élők rálátását a pályára – derül ki a hírügynökség beszámolójából.

 

2021.10.25 19:40:47

Angol labdarúgás CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Azt tartják, igazán nagyot csak nagyon magasról lehet zuhanni. Az állítás a maga tényleges értelmében is igaz lehet – aki átélt ilyet, tanúskodhat –, átvitt értelemben pedig még inkább, hiszen van, akinek a kisszék magassága is szédítő. Nos, az MU járt már a legmagasabb platókon is, és a világ legtermészetesebb dolga, hogy mindig oda igyekezzen visszajutni.

2021.10.24 16:50:20

Angol labdarúgás D. Á.

Könnyen lehet, hogy Ole Gunnar Solskjaer utolsó meccsét láthattuk az MU kispadján.

2021.10.23 20:28:05

Angol labdarúgás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Ennek következtében a Newcastle, a világ leggazdagabb futballklubja holnap még nem lesz egyben a legjobb is. Sőt, jövőre sem. Vagy talán soha. Tisztelt szurkolói ezért talán kissé korán ünnepeltek.

2021.10.03 16:59:58

Angol labdarúgás B. Á.

A manchesteri fölényt, de gólt nem hozó első játékrész után négyszer is betaláltak a szünet után.

2021.09.27 15:15:05

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

Jack Grealishnek minden lehetősége megvan rá, hogy a Manchester Cityvel trófeákat nyerjen.