V. J. 2021.05.05 16:54 Frissítve: 2021.05.05 17:05

MU: Solskjaer szerint a drukkereknek civilizáltan kellene tiltakozniuk

A Manchester United vezetőedzője, szerint a labdarúgócsapat szurkolóinak megvan a joguk tiltakozni a tulajdonosok ellen, de azt civilizált módon kellene tenniük. A norvég szakember először beszélt újságírókkal azóta, hogy a drukkerek rendbontása miatt múlt vasárnap elmaradt az együttes Liverpool elleni bajnoki rangadója.

Ole Gunnar Solskjaer szerint a tulajdonosok folyamatosan azon dogloznak, hogy jobb legyen a kommunikáció közöttük és a szurkoló között  (Fotó: AFP)

 

„Meg kell hallgatnunk a hangjukat. Mindenkinek jogában áll tiltakozni, de ezt civilizáltan kellene megtenniük” – mondta Ole Gunnar Solskjaer a Roma elleni El-elődöntő csütörtöki visszavágója előtt.

Kiemelte, a klubtulajdonos Glazer család folyamatosan azon dolgozik, hogy javuljon a kommunikáció köztük és a drukkerek között.

„Ha valahova betörnek és rendőrök életét fenyegetik, az túl sok. Ez onnantól rendőrségi ügy, nem a véleménynyilvánításról szól. Beszéltem a tulajdonosokkal és elnézést kértem tőlük. Mindig jó volt a viszonyunk, hallgatnak rám. A szurkolókra is hallgatnak, de ennél jobban kell kommunikálniuk” – tette hozzá Solskjaer, akinek együttese 6–2-es előnyből várja az olaszok elleni visszavágót.

Múlt vasárnap a Manchester United–Liverpool bajnoki mérkőzés előtt a hazai együttes hívei már délben gyülekezni kezdtek az Old Trafford környékén, és transzparenseket kihúzva, illetve görögtüzeket gyújtva tiltakoztak a Glazer család ellen, amely 2005 óta irányítja az egyesületet. A drukkerek régóta elégedetlenek az amerikai tulajdonosokkal, és a nemrég hamvába holt Európai Szuperliga – amelyhez az MU is csatlakozott – számukra csak olaj volt a tűzre.

A tervezett 17.30 órás kezdés előtt egy órával több száz szurkoló egy alagúton át – néhány fémkordont félredobva – bejutott a pályára, és fáklyákat gyújtott. A biztonsági személyzet tehetetlennek bizonyult a rohammal szemben, de mintegy húsz perccel később néhány drukker önszántából távozott a stadionból. Több szurkoló a hazai csapatnak a meccs előtt otthont adó Lowry Hotelnél tüntetett.

A házigazdák eleinte azt közölték, hogy csúszik a kezdés, majd az MU nem sokkal 19 óra előtt bejelentette, hogy biztonsági okokból elmarad a találkozó.

A rendőrség közlése szerint a stadionban több mint ezer, a Lowry Hotelnél körülbelül kétszáz szurkoló vett részt a tüntetésben.

(MTI)

 


 

2021.05.29 09:27:21

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

A Manchester City 2016-ban 2 millió eurót fizetett érte, jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik.

2021.05.23 16:52:51

Angol labdarúgás B. Á., CS. M.

Bár Thomas Tuchel csapata kikapott, a nagyot hajrázó Tottenham kisegítette a városi riválist.

2021.05.18 20:49:27

Angol labdarúgás K. T. I.

Kovacic bakija a hajrára visszahozta a meccsbe a vendégeket, ám Ayoze Pérez a 90. percben nem tudta gólra váltani a meccslabdát.

2021.05.17 07:29:35

Angol labdarúgás TÓTH ÁDÁM

A Unitednél dörzsölik a tenyerüket, igazi jolly jokert kaptak az uruguayi támadó személyében.

2021.05.15 17:50:54

Angol labdarúgás D. Á.

Hihetetlen dráma a Wembleyben, a „rókák” nézők előtt ünnepelhetik első trófeájukat a sorozatban.