MU: Solskjaer hárommeccses haditervet eszelt ki

Vágólapra másolva!
2021.10.25. 18:07
null
Solskjaer hárommeccses haditervet eszelt ki (Fotó: AFP)
A Manchester United hivatalos oldalán megjelenő közleményében a menedzser, Ole Gunnar Solskjaer szólal meg. Szerinte a Liverpooltól elszenvedett súlyos, 5–0-s vereség személyes mélypont volt, és a klub az elkövetkezendő három meccsén képes lesz kikecmeregni a gödörből.

 

A Manchester United október 30-án a Tottenham otthonába látogat, november 2-án az Atalanta elleni – szintén idegenbeli – BL-csoportmeccs következik, majd november 6-án a City elleni manchesteri derbi kerül megrendezésre az Old Traffordon. Solskjaer szerint a „vörös ördögök” jó úton járnak, és a gyenge forma elhagyása szombaton kezdődik meg.

„Rendet kell tennünk a fejekben és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a következő edzéseken, valamint a következő meccsen mindenki megfelelő mentális állapotba kerül” ˜– mondta a sajtótájékoztatón a norvég szakember.

„A Manchester Unitednek már korábban is voltak nehezebb időszakai, de mindig visszatalált a helyes útra. A Premier League elmúlt idényében a második helyen végeztünk, ám a jelenlegi kiírást rosszul kezdtük. Túl kell lendülnünk ezen. Jó eredményeket, kapott gól nélküli meccseket kell produkálnunk, aztán meglátjuk hányadik helyen végzünk az évad végén.”

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
15 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
2025.07.11. 12:32

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik