MU: „Jobbat érdemelnek” – CR az Instagramon üzent a zakó után

2021.10.25. 11:24
null
Cristiano Ronaldo szerint csak magukat hibáztathatják az MU játékosai a történelmi blamáért (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United ötgólos pofonba szaladt hazai pályán a Liverpoollal szemben. A történteket követően az MU vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjaer úgy fogalmazott, mélyebben van, mint valaha. A csapat sztárja, a visszatérése óta a Premier League-meccseken a várthoz képest gyengébben teljesítő Cristiano Ronaldo az Instagramon üzent a sokáig emlékezetes vereség után. A portugál klasszis szerint magukon kívül nem hibáztathatnak senki mást a United gyenge eredményeiért.

„Néha nem úgy alakul a végeredmény, ahogy szeretnénk, hiába küzdünk érte. Néha nem érjük el azt, amit igazán akarunk. És ez mindig is rajtunk áll, csak rajtunk, senki mást nem hibáztathatunk az eredményekért – kezdte vasárnap esti posztját Ronaldo. – Szögezzük le még egyszer, a szurkolóink – mint általában – ezen az estén is lenyűgözőek voltak. Jobbat érdemelnek, sokkal jobbat érdemelnek ennél. Rajtunk múlik, hogy megadjuk-e ezt nekik. Idő van!”

Ronaldo 0–5 után közel járt ahhoz, hogy legalább a szépítés meglegyen a Unitednak, az 52. percben Alisson kapujába talált, ám a videobíró megállapította, a Harry Maguire-től érkező labdára egy ütemmel korábban indult a kelleténél, így les miatt érvénytelenítették a gólt.

A portugál klasszis visszatérte óta hat meccsen három gólnál jár a Premier League-ben, kettőt a Newcastle Unitednak, egyet a West Ham Unitednak lőtt. A legutóbbi négy bajnokiján sem góllal, sem gólpasszal nem tudta segíteni a csapatát. Legutóbb 2017 őszén, még a Real Madrid játékosaként fordult elő vele hasonló gólképtelenségi sorozat bajnokikon – anno a La Ligában szintén négy meccsen keresztül nem tudott az ellenfelek kapujába találni szabályos körülmények között.

A Liverpool vasárnap este egyetlen találatra járt attól, hogy beállítsa a két klub közti eddigi legnagyobb gólkülönbséget, 1895-ben 7:1-re nyert a Pool, igaz, hazai pályán. Hogy milyen régi rekordról van szó jól mutatja, az MU-t akkor még Newton Heathnek hívták…

Maguire és Solskjaer mérkőzés utáni értékelését ide kattintva olvashatja!

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 0–5 (0–4)
Manchester,
Old Trafford.Vezette:A. Taylor
MU:De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw – McTominay, Fred – Greenwood (Pogba, a szünetben), B. Fernandes (Cavani, 62.), Rashford (Dalot, 62.) – C. Ronaldo.Menedzser:Ole Gunnar Solskjaer
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold, Konate, Van Dijk, Robertson – N. Keita (Oxlade-Chamberlain, 64.), Henderson, Milner (C. Jones, 27.) – Szalah, Firmino, Jota.Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:N. Keita (5.), Jota (13.), Szalah (38., 45+5., 50.)
Kiállítva:Pogba (59.)


AZ ÁLLÁS
1. Chelsea971123–3+2022
2. Liverpool96327–6+2121
3. Manchester City962120–4+1620
4. West Ham952216–10+617
5. Brighton & Hove Albion94329–9015
6. Tottenham9549–13–415
7. Manchester United942316–15+114
8. Everton942315–14+114
9. Leicester City942315–15014
10. Arsenal942310–13–314
11. Wolverhampton94149–9013
12. Brentford933311–9+212
13. Aston Villa931513–15–210
14. Watford931512–17–510
15. Crystal Palace916211–14–39
16. Southampton91538–12–48
17. Leeds United91448–16–87
18. Burnley9457–15–84
19. Newcastle94511–20–94
20. Norwich City9272–23–212

Legfrissebb hírek

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
18 órája

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
21 órája

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00

A Fulham egy góllal legyőzte a gyenge napot kifogó Aston Villát

Angol labdarúgás
2026.04.25. 15:26

A Nottingham Forest ötgólos kiütéssel lépett egyet a bennmaradás felé

Angol labdarúgás
2026.04.24. 23:08

Tóth Alex: A legjobb helyen vagyok

Angol labdarúgás
2026.04.24. 15:43

Könnyebbség Artetának? A Newcastle egyik legjobbja nem játszik az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.04.24. 12:25
Ezek is érdekelhetik