MU: Ferguson elmondta, mit tett C. Ronaldo visszatéréséért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.09.14. 10:16
null
Sir Alex Ferguson (középen, szemüvegben) a Newcastle elleni szombati angol bajnokin (Fotó: AFP)
Sir Alex Fergusonnak is része volt abban, hogy korábbi labdarúgója, Cristiano Ronaldo idén nyáron visszatért a Manchester Unitedbe – erről a csapat rekorder menedzsere beszélt egy minapi interjúban.

 

„Ugyanolyan izgatott vagyok, mint mindenki más, már tegnap jó előérzetem volt, és reggel is úgy keltem fel, hogy ez nagy nap lesz a Manchester United történetében” – mondta Sir Alex Ferguson a Viaplaynek még a két Ronaldo-gólt hozó Manchester United–Newcastle (4–1) angol bajnoki előtt.

S hogy mekkora volt Sir Alex szerepe abban, hogy CR visszatért az Old Traffordra, és nem, mondjuk, a városi rivális Manchester Cityben kötött ki, ahogyan azt egyes sajtóhírek jövendölték?

„Sokan megtették a magukét, és magam is hozzájárultam, tudván, hogy Cristiano nagyon is szeretne visszatérni. Ez volt a kulcsmomentum. S jól is ment minden. Nem mondanám, hogy az érzelmeim vezéreltek, de izgatott az ügy, és végül megkönnyebbültem, mert nem tudtam volna elképzelni őt a City mezében. Ahogyan szerintem senki más sem. Lépéseket tettünk, hogy előkészítsük az idejövetelét, a klub is jól lépett akcióba, én beszéltem Glazerékkel (az MU amerikai tulajdonosaival – A szerk.), és az ügylet megköttetett. Szerintem különösen fontos a hatás, amit a fiatalabb játékosainkra gyakorol majd. Minden tapasztalata megvan ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a közös munka.”

Mint ismert, Cristiano Ronaldo 2003 és 2009 között már volt a United játékosa, azt követően a Real Madrid (2009–2018), majd a Juventus (2018–2021) sorait erősítette.

A portugál világsztár a mostani visszatérése alkalmából beszélt többek között a Fergusonhoz fűződő viszonyáról, és „futballbeli édesapjaként” említette őt.

Ferguson 1986 és 2013 között volt a Manchester United menedzsere, nála hosszabb ideig senki sem ült a „vörös ördögök” kispadján. Szava ma is sokat számít a klub háza táján.

Legfrissebb hírek

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Visszatért a Premier League-be a Liverpool korábbi kapitánya – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.15. 10:58

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Üzent a hibátlanul passzoló Kerkez Milos, miután a Liverpool győzelemmel búcsúztatta Diogo Jotát

Angol labdarúgás
2025.07.13. 19:27

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46
Ezek is érdekelhetik