Légiósok: Styles már pánikolt, hogy a Barnsleyban ragad

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 20:37
null
Styles átigazolása végül összejött, s a bemutatkozása is remekül sikerült (Fotó: millwallfc.co.uk)
Amint arról beszámoltunk, a hatszoros magyar válogatott középpályás, Callum Styles a nyári átigazolási időszak utolsó napján 2025-ig hosszabbított harmadosztályú klubjával, a Barnsleyval, majd egy évre kölcsönbe került az egy osztállyal feljebb szereplő Millwallhoz. A 22 éves labdarúgót a Yorkshire Post idézi, mondván, eléggé versenyt futottak az idővel, hogy a határidő előtt sikerüljön elintézni az átigazolását.

 

Az átigazolási időszak utolsó napján szerezte meg a Millwall FC a magyar válogatott játékosát, Callum Stylest, aki kölcsönben folytatja az angol másodosztályú klubnál. A 22 éves labdarúgó a londoni együttes nyolcadik érkezője volt a nyáron, és hogy nem sokon múlott, hogy valóban az „oroszlánoknál” kössön ki, arról a Yorkshire Post idézte Stylest szűk két héttel az átigazolása után.

Mint a lap felidézi, a Millwall csak pénteken, a szeptember 1-én este lejáró határidő másnapján jelentette be hivatalosan Styles érkezését, miután előző este a határidő letelte előtti percekben sikerült csak minden szükséges papírmunkát megnyugtatóan elrendezni s leadni az Angol Labdarúgóligának (EFL). Mint kiderült, Stylest csütörtök este vonattal Londonba vitték, hogy a papírok intézése gördülékenyebb legyen.

„Sok probléma volt a Barnsley oldalán, ami miatt elhúzódott az ügy, és a Millwall irodáiban már pánikolni kezdtek, hogy mégsem sikerül átigazolniuk. Egy ponton már eljutottunk oda, hogy a dolgok nem az én irányításom alatt voltak, onnantól úgy voltam vele, hogy megtörténik, átigazolok, ha nem, hát nem. De azért tizenöt perccel a határidő előtt a millwalli kollégák pánikolása átragadt rám is, hogy ez lehet, hogy mégsem jön össze... Végül aztán sikerült idejében elküldeni minden papírt,és a liga is jóváhagyta a transzfert, de azért szoros volt” – idézi a lap Stylest.

Aki azt is elárulta, nem először fordult volna elő vele, hogy a Barnsleynál marad. Korábban többször is közel állt már a távozáshoz, ám minden alkalommal az események szerencsétlen láncolatának az áldozata lett.

„Általában el kellett volna adni valaki, hogy aztán kifizessék az értem járó átigazolási díjat, de néhányszor előfordult, hogy az eladásra kiszemelt játékos megsérült, vagy nem tudott megállapodni az új klubjával, s maradt a helyén, így aztán én sem mentem sehova. Most ez a veszély nem állt fenn, de azért izgalmas volt így is” – fogalmazott Styles.

A magyar válogatott középpályás három nappal később már bemutatkozott új csapatában, s rögtön meg is választották a meccs emberének a Cardiff City ellen 2–0-ra megnyert bajnokin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik