Klopp és hopp! – Pietsch Tibor jegyzete

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 23:35

Súlyos csapás – Jürgen Klopp így értékelte a Chelsea elleni vereséget.

Az egymást követő ötödik vereséget – hazai pályán. Úgy ám, a Liverpoolt manapság a neki szent Anfielden döngölik rendszeresen a földbe. Csipetnyi túlzással az a csapat, amelyik mostanság nem hozza el a három pontot a Pool otthonából, majdhogynem szégyellheti magát.

Ide jutott a Liverpool a nemrég még mágusként csodált Jürgen Klopp vezetésével.

Egyszer Klopp, másszor kopp...

Na, ha nem számító-, hanem írógépen készülne ez a dolgozat, most kellene a papírt kitépni, összegyűrni és a fenti sorok miatt némiképp röstelkedve a kukába repíteni.

Merthogy a Liverpoolon és természetesen Jürgen Kloppon nem ildomos élcelődni. Főleg azok után, amit mester és tanítványai műveltek az elmúlt években. Három évtizednyi kihagyás után elhódított bajnoki cím tavalyról, a 2019. június elsején magasba emelt Bajnokok Ligája-serleg vagy éppen a klubvilágbajnokság és az európai Szuperkupa győztesét megillető trófea. Aki nézte a mérkőzéseiket, tanúsíthatja: azzal is nyertek, hogy mertek. Olyan (támadó)focival rukkoltak ki, amelynek nemigen volt párja. A látvány szemet gyönyörködtető volt, ha Pool-meccset adott a tévé, talán még a „vörösökért” nem kimondottan lelkesedő Manchester United- vagy Everton-hívek sem kapcsoltak el azonnal...

Hogy a Liverpoolnál idővel mégis meg kell nyomni az újraindítás gombot, törvényszerű volt. Bármennyire hihetetlen, a menedzser és játékosai sem gépek. Nem az a döbbenetes, hogy az akkumulátorok lemerültek, hanem az, hogy ilyen sokáig bírták. Mindazonáltal nem kell messzire menni ahhoz, hogy valaki megtalálja a feltöltésükre alkalmas személyt, elég azon az ajtón kopogtatni, amelynek névtábláján ez áll: Mr. Jürgen Klopp.

Ami a német edző 2015. október 8-i kinevezése óta történt az Anfielden, mindenről árulkodik, csak arról nem, hogy hetek óta tartó gyengélkedés ide, sorozatban öt hazai vereség oda, a Liverpoolt temetni kell. A földkerekség legtöbb klubja így is boldogan cserélne azzal a csapattal, amelyet mindössze négy pont választ el a Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helytől, amely kétgólos előnyből várhatja az RB Leipzig elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját, és amelyet olyan futballisták erősítenek, akiket a maguk szakterületén méltán tartanak annyira, mint edzőjüket.

Szóval, ha hetek múlva megint az lesz a téma, miért szárnyal a Pool, azon senki se kapja fel a fejét.

Urambocsá, még a papírt is be lehet fűzni: egyszer talán kopp, de másszor hopp!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik