Edzősors: Puskás tanítványa a Tottenham új menedzsere

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 11:55
null
Ange Postecoglou lehet a Tottenham új menedzsere (Fotó: Getty Images)
Angol lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur mindenben megállapodott a skót Celticet irányító Ange Postecoglouval – a sajtóhírt kedd délelőtt a londoni klub is megerősítette. A görög-ausztrál szakember helyét pedig Brendan Rodgers vagy Jesse Marsch veheti át a skót rekordbajnoknál.

 

Postecoglou második idényét fejezte be a Celtic szakmai stábjának élén, s a második bajnoki címét szerezte a csapattal, ám a BBC szerint nem marad Glasgow-ban, hiszen átveszi a Tottenham Hotspur irányítását. A Tottenham hétfőn délelőtt meg is erősítette a hírt, az új szakvezető négy évre írt alá.

 

 

 

Az észak-londoniak tavasszal menesztették az egészségügyi gondokkal is küzdő Antonio Contét, majd a helyére ideiglenesen kinevezett Cristian Stellini is idő előtt távozott, így az idényt Ryan Mason irányításával fejezte be a klub.

A Tottenhamnél bár a jelöltek között volt a Bayern Münchennél felfüggesztett Julian Nagelsmann, a korábbi spanyol szövetségi kapitány, Luis Enrique, valamint a Feyenoordot holland bajnoki címre vezető Arne Slot is, végül Postecoglou lett az új menedzser, aki a 2021–2022-es idényben a Ferencváros ellen is győzött a Celtic élén az Európa-ligában.

Az Athénban született szakember a South Melbourne-nel és a Brisbane-nel is ausztrál bajnok lett, Japánban pedig a Jokohama F Marinosszal ünnepelhetett aranyérmet, míg 2015-ben az ausztrál válogatottat vezette Ázsia-kupa-győzelemig. Játékosként Puskás Ferenccel is együtt dolgozott, a magyar legenda volt az edzője 1989 és 1992 között annak a South Melbourne-nek, melynek Postecoglou volt a csapatkapitánya, aki korábban több interjúban is méltatta már egykori mentorát. Azt mondta, hogy a legtöbbet Puskástól tanulta a futballról.

Postecoglounak a Celtic a második európai csapata a görög Panahaiki után, melyet 2008-ban vezetett.

A Sky Sports már arról számolt be, hogy Postecoglou helyét a korábban a Red Bull Salzburgot és RB Leipziget, valamint a Leeds Unitedet is irányító amerikai Jesse Marsch, valamint a legutóbb a Leicester Citynél dolgozó Brendan Rodgers veheti át.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Nagy visszatérő, kinevezte új vezetőedzőjét a Celtic – hivatalos

Minden más foci
2026.01.06. 09:52

Egy hónapig tartott a „Nancy-éra” a Celticnél, máris menesztették a francia edzőt

Minden más foci
2026.01.05. 16:37

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

A portugál támadó volt a hős, a Rangers nyerte a derbit

Minden más foci
2026.01.03. 15:35

Kéz a kézben a mélyben – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.12.19. 23:43
Ezek is érdekelhetik