BODNÁR ZALÁN
2023.10.02 00:00 Frissítve: 2023.10.04 20:28

Csak a vita örök – Bodnár Zalán jegyzete

 

Nem akarok azok pártjára állni, akik dicsőítik a videóbíró-rendszert, a VAR-t, amely által sok játékvezetői tévedést ki lehet javítani, sem azokéra, akik a technika használata ellen érvelnek, de azt hiszem, abban ideje konszenzusra jutni, hogy kevesebb vita azóta sincs, amióta bevezették. Nap mint nap találkozunk olyan helyzettel a futballpályán, amelyet visszanézve is nehéz helyesen megítélni. Van, hogy tíz lassítás után sem lehet eldönteni, lesen volt-e a támadó, ráadásul továbbra is ott van a lehetőség a manipulációra, hiszen az indítás pillanatának megállapítása gyakran azon múlik, mikor merevítik ki a képet a VAR-szobában.

 
A VAR-szobában tudták, hogy érvényes a Liverpool gólja, csakhogy...

Most a szombati Tottenham–Liverpool angol bajnoki meccs (2–1) egyik jelenete miatt áll a bál, és nem elsősorban azért, mert nem adták meg 0–0-nál Luis Díaz gólját les címén, hanem azért, mert a meccs után a PGMOL, a profi játékvezetők testülete elismerte, tévedés történt.

„Ez egyértelmű és nyilvánvaló hiba volt, a gólt a VAR beavatkozásával meg kellett volna ítélni. A VAR azonban elmulasztotta a beavatkozást” – állt a testület közleményében.

Már ez a beismerés is igencsak rendhagyó, az pedig még inkább, hogy napvilágra került, miért nem avatkozott közbe a VAR. A jelenet tragikomikus: a VAR-szobában ülők valamiért azt hitték, a játékvezető eredetileg szabályosnak ítélte a gólt, ezért azt mondták a fülére, hogy nem látják okát az ítélet megváltoztatásának… Magyarán: elképesztő kommunikációs félreértés történt. Lehet, hogy ideje volna bevezetni a VAR-szoba VAR-ját is, amelyen azt lehet majd visszanézni, nem hibáztak-e a VAR-szobában ülők…

És akkor még nem is beszéltünk a meccs másik nagy vitát kavaró esetéről, Curtis Jones kiállításáról. Jones azonnal piros lapot kapott, amiért rácsúszott Yves Bissouma lábszárára, ám a lassított felvételeken az is látszik, előtte véletlenül rálépett a labdára, és aligha volt lehetősége visszahúzni a talpát, mielőtt eltalálta Bissouma lábát. Az angol közvetítésnél a stúdióban ülő Gary Neville szakkommentátor is azt mondta, ezért nem kellett volna pirosat adni, márpedig a korábbi Manchester United-játékost aligha lehet a Liverpool iránti elfogultsággal vádolni. Azért az nem mindegy egy ilyen rangadón, hogy az egyik csapatot a 26. percben egy jogtalan kiállítással, nyolc perccel később pedig egy szabályos gól érvénytelenítésével sújtják.

„Kinek segít ez most? Nem kapunk érte pontokat” – zárta rövidre a témát Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere.

Tehát ugyanott tartunk, mint a VAR bevezetése előtt.

A technika változik – csak a vita örök.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2023.11.25 11:54:52

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Az előző 23 hazai mérkőzését megnyerte a City, de Szoboszlaiék most ponttal távoztak Manchesterből.

2023.11.17 13:21:40

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Liverpool történetét bemutató sorozatunk 6. részében a klub szentéllyé váló arénájával foglalkozunk.

2023.11.17 16:02:12

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Manchester City csatára megsérült a norvég válogatott mérkőzésén.

2023.11.12 14:37:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Szoboszlai Dominikra ezúttal is kezdőként számított Jürgen Klopp a Liverpoolban.

2023.11.06 20:43:07

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ZűrzaVAR Londonban – a Tottenham–Chelsea rangadót évek múlva is emlegetni fogják.