Chelsea: Nagyra értékelem, hogy irányíthattam a gárdát – Lampard

Vágólapra másolva!
2021.04.09. 22:54
null
Frank Lampard 18 hónapig volt a Chelsea menedzsere (Forrás: AFP)
Frank Lampard szerint a Chelsea-ben menedzserként eltöltött ideje „hihetetlen” volt annak ellenére, hogy mindössze 18 hónapig tartott, és esze ágában sincs kritizálni régi jó barátját, Roman Abramovicsot, a londoni klub tulajdonosát.

A klublegenda Frank Lampardot januárban bocsátották el, amikor a Chelsea a Premier League kilencedik helyén állt, öt pontra a Bajnokok Ligáját érő helyektől. Az angol menedzsert Thomas Tuchel váltotta, aki azóta is a londoni „kékeket” irányítja.

A távozás óta először beszélt Lampard a történtekről, és örömmel tekint vissza a csapatra, és azt is elismerte, hogy a koronavírus-járvány okozta szigorítások nagyban befolyásolták az ő és gárdája életét is, hiszen szurkolók nélkül kellett a mérkőzéseket megrendezni.

Nagyra értékelem, hogy a Chelsea-t irányíthattam. Hihetetlen időszak volt. Mindenki tudja, hogyan érzek a klub iránt. Tudom, hogy játékosként, mit jelent a szurkolók közelsége, és azt is tudom, milyen hatással van a teljesítményre. Amikor olvastam a rajongók visszatérésével kapcsolatos híreket, annyira izgatott lettem. Alig várom ezt a pillanatot” – nyilatkozta Lampard a Willow Foundation által támogatott kérdezz-felelek videóban.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
15 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14
Ezek is érdekelhetik