Chelsea: bejelentették a City elől elhappolt védő érkezését – hivatalos

CS. M.CS. M.
2022.08.05. 13:44
null
Cucurella nem csatlakozott a Cityhez – a Chelsea játékosa lett (Fotó: Getty Images)
Korábban megírtuk, hogy a Manchester City által is kiszemelt Marc Cucurella jó eséllyel a Chelsea-ben folytatja pályafutását, de klubja, a Brighton cáfolta ezeket az értesüléseket. Ennek ellenére a Chelsea két nappal később hivatalosan is bejelentette a 24 éves szélső védő szerződtetését. 


A nyár egyik legérdekesebb átigazolási ügyére került pont péntek délután: Marc Cucurella hivatalosan is a Chelsea-ben folytatja pályafutását.

A Brighton & Hove Albion 24 éves szélső védője tavaly zseniális idényt produkált a Premier League-ben, s teljesítményével felkeltette a Manchester City figyelmét is, amely 30 millió font körüli összeget ajánlott érte klubjának. A Brighton ezt elutasította, majd megjelent a képben a Chelsea, amely emelt az említett összegen, s közben a játékossal is megegyezett a személyes feltételekben.

Az átigazolási hírek terén mindig jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano néhány nappal ezelőtt meg is írta a közösségi médiában, hogy tudomása szerint teljes a megállapodás a felek közt, Cucurella a Chelsea játékosa lesz. A Brighton cáfolta értesüléseit, s kijelentette: senkivel sem egyezett meg a spanyol védő átigazolását illetően.

Nos, ennek ellenére minden úgy lett, ahogyan az olasz újságíró beharangozta, a Chelsea ugyanis hivatalos közleményt adott ki pénteken Cucurella átigazolását illetően.


Sajtóhírek szerint a 24 éves játékos 2028-ig írt alá a londoniakhoz, a vételára 55 millió font volt, ami bónuszokkal együtt 62 millióra is nőhet – ekkora összeget korábban még egyetlen klub sem fizetett ki egy balhátvédért.

A két klubhoz tartozik továbbá, hogy a Chelsea 19 éves védője, Levi Colwill a Brightonnál folytatja kölcsönben, de vételi opció nélkül.


 

Legfrissebb hírek

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
5 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32