Arsenal: Látom a fényt az alagút végén – Arteta

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.17. 11:40
null
Mikel Arteta bizakodó a jövőt illetően (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere, Mikel Arteta elmondta, a pocsék idénykezdés ellenére bizakodó, s már látja a fényt az alagút végén – írja a Goal.


„Én látom a fényt az alagút végén. Elmondom nektek, hogy nagyon bizakodó vagyok. Korábban is láttam a fényt, most pedig még fényesebbnek látom azt”
– mondta Mikel Arteta a legutóbbi sajtótájékoztatóján.

„Az élet olyan helyzetbe hozhat, amit nem tudsz kontrollálni. Minden okkal történik. Talán nem akarunk átélni ezt-azt, de a rossz dolgoknak is megvan a maguk oka, s talán még jót is tesz. Csak rajtunk múlik, hogyan reagálunk ezekre a szituációkra” – mondta az Arsenal trénere, amikor a Manchester City elleni 5–0-s vereségről kérdezték.

A spanyol szakember hisz abban, hogy az ötgólos vereségnek meg kellett történnie, s végül rá, a klubra és a játékosokra is jó hatással lehet hosszú távon.

Az Arsenal botrányos kezdése után – a Brentfordtól, a Chelsea-től és a Manchester Citytől is úgy kapott ki, hogy nem szerzett gólt – valamelyest javított az összképen, hogy a 4. fordulóban végre megszerezte első győzelmét. Igaz, a másik 0 pontos gárda, az újonc Norwich City ellen győzött 1–0-ra.

Az „ágyúsok” szombaton a Burnley vendégeként szerepelnek, a mérkőzést a tabella 16. helyéről várják.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Péntek
21.00:
Newcastle United–Leeds United (Tv: Spíler1)
Szombat
13.30:
Wolverhampton Wanderers–Brentford (Tv: Digi Sport1)
16.00: Burnley–Arsenal
16.00: Liverpool–Crystal Palace (Tv: Digi Sport1)
16.00: Manchester City–Southampton
16.00: Norwich–Watford
18.30: Aston Villa–Everton (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00: Brighton & Hove Albion–Leicester City (Tv: Spíler1)
15.00: West Ham United–Manchester United (Tv: Digi Sport1)
17.30: Tottenham Hotspur–Chelsea (Tv: Spíler1)


Legfrissebb hírek

Amorim menesztése után is csak döntetlenre volt képes az MU a kiesőjelölt ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Hiába Haaland jubileumi gólja, ismét csak ikszelt a City; emberhátrányban kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
6 órája

Man. United: ismét Solskjaer lehet a megmentő, de Carrick is képben van – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

„Azóta sem edzett velünk...” – még mindig kérdéses Ekitiké Arsenal elleni játéka

Angol labdarúgás
16 órája

Átigazolja a Premier League egyik legjobbját a Man. City; Guéhi is zöld utat kapott

Angol labdarúgás
19 órája

Semmire sincs idő – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.01.06. 23:05

Fordított a Forest, egyre nagyobb bajban a már tíz bajnoki óta nyeretlen West Ham

Angol labdarúgás
2026.01.06. 23:00

Gvardiolnak a sípcsontja tört el, Dias combsérülést szenvedett, a City ráhajthat Guéhire

Angol labdarúgás
2026.01.06. 14:28
Ezek is érdekelhetik