Kerkez helyett a Wolvestól érkezik balhátvéd a Manchester Cityhez

D. S. B.D. S. B.
2025.06.08. 14:55
Rajan Ait-Nuri egyre közelebb a Manchester Cityhez (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint az angol élvonalbeli Manchester City 31 millió fontért szerződteti a Wolverhampton algériai balhátvédjét, Rajan Ait-Nurit.

A lap azt írja, hogy a City 31 millió fontot fizet a „farkasoknak” a 24 éves bal oldali védőért, de a vételár bizonyos feltételek teljesülése esetén 36.3 millió fontra is emelkedhet. Kitértek arra is, hogy a Wolverhampton engedélyezte labdarúgójának, hogy egyeztesse a személyes feltételeket és részt vegyen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

Pep Guardioláékat sürgeti az idő, s szeretnék már kedden véglegesíteni és bejelenteni a transzfert, ugyanis június 10-én, 19 órakor jár le a nevezési határidő a klubvilágbajnokságon, s ettől függ, hogy Ait-Nuri pályára léphet-e az eseményen.

A védő ugyan Franciaországban született és nőtt fel (a francia utánpótlás-válogatottakat is megjárta), az algériai válogatottban már 13-szor lépett pályára. Karrierjét az Angers-nél kezdte, ahol az utánpótláscsapatokat végigjárva jutott el a felnőtt együttesig. Ait-Nurit a Wolves 2020-ban egy idényre kölcsönbe, egy évvel később végleg megszerezte a francia csapattól, s az angol klubnál minden sorozatot figyelembe véve 157 mérkőzésen 12 gólig, illetve 19 gólpasszig jutott.

A Manchester Citynek egyébként nagy szüksége van egy klasszikus balhátvédre (ezért lehetett hallani arról is, hogy Guardioláék Kerkez Milos iránt is érdeklődnek), hiszen a mögöttünk hagyott kiírásban az egyébként ballábas, de elsősorban belső védőként számításba vett Josko Gvardiol töltötte be ezt a szerepkört.

 

Legfrissebb hírek

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
47 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
5 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
Tegnap, 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32