Idénybeli harmadik tizenegyespárbaját is megnyerte a Forest az FA-kupában, ott van a négy között

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.29. 21:17
Itt még nem tudták a Forest játékosai, hogy ők jutnak be a négy közé (Fotó: Getty Images)
Drámai körülmények között dőlt el a labdarúgó angol FA-kupa második negyeddöntője, ahol szombat este a Brighton a Nottingham Forestet fogadta.

Papíron izgalmasnak ígérkezett a Premier League két remekül teljesítő csapatának mérkőzése, de ehhez képest az első félidő nem sok említésre méltó jelenetet hozott Brightonban. A szünet után máris felpörögtek az események, előbb Rutter lőtt Sels kapuja fölé, majd Gibbs-White tornáztatta meg a hazai kaput védő Verbruggent. A félidő derekán tizenegyest ítélt a vendégeknek a játékvezető, de némi VAR-ozás után visszavonta az ítéletet, mondván, hogy Mitoma karja ugyan hozzáért Anderson lábához, de mindez nem ért tizenegyest. A folytatásban és a nyolcperces ráadásban sem született gól.

A kétszer 15 perces hosszabbítás után a Brighton volt aktívabb, de érvényes gólt így sem tudott szerezni (Joao Pedro lesről volt eredményes), így a tizenegyesek döntöttek. Az első két sorozatban senki sem hibázott, a harmadikban viszont Jack Hinshelwood lövését kivédte Matz Sels. A Forest ezzel együtt nem tudta kihasználni kapusa bravúrját, mert Neco Williams a kapu fölé bikázta a labdát. A negyedik körben Diego Gómez még Hinshelwoodnál is rosszabb lövéssel rukkolt elő, s Selst találta telibe, ellenben Nikola Milenkovics nem hibázott, előnybe hozva a Forestet. Az utolsó körben a brightoni Lewis Dunk, illetve a nottinghami Ryan Yates is betalált, így a Forest az idény során harmadszor is tizenegyesekkel jutott tovább az FA-kupában – ezúttal az elődöntőbe.

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest 0–0 – tizenegyesekkel 3–4

 

 

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Meggyőző és önbizalom-növelő nottinghami győzelemről ír az angol sajtó a Ferencváros elleni meccs után – lapszemle

Európa-liga
2026.01.30. 07:51

Négygólos vereséget szenvedett a Ferencváros Angliában, a rájátszásban folytatja februárban

Európa-liga
2026.01.29. 22:57

Az öngólt vétő Ötvös Bence után Igor Jesus is betalált a Ferencváros kapujába – videó

Európa-liga
2026.01.29. 21:48

Robin Hood bátorságára is szüksége lesz a Ferencvárosnak a Forest ellen

Európa-liga
2026.01.29. 07:22

Robbie Keane a Nottingham elleni meccsről: „Olykor rizikót is kell vállalnom”

Európa-liga
2026.01.28. 21:29

Nincs jó formában, de hazai pályán veszélyes a Nottingham

Európa-liga
2026.01.28. 11:01
Ezek is érdekelhetik