„Ő hármat nyert, míg én hatot” – Guardiola reagált a mourinhós párhuzamra

N. L.N. L.
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 11:53
Guardiola mutatja, hány PL-trófeája van már a Manchester Cityvel (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó első osztályban (Premier League) szereplő Manchester City vezetőedzőjét, Pep Guardiolát a Nottingham Forest elleni mérkőzés előtt kérdezték az újságírók. Szó esett Arne Slot kommentjéről, valamint a José Mourinhóval való összehasonlításról is.

Azt mondta, hogy egy vicc volt, nem? Csak egy vicc volt” – reagált Pep Guardiola Arne Slot megszólalására, melyben a Liverpool holland vezetőedzője a Manchester City 115 szabályszegését is említette.

Sosem voltam nyugodt. Csak azért tűnhettem annak, mert nyertünk” – mondta Guardiola, aki szerint azok tűnnek nyugodtnak és menőnek, akik győznek. Abban az esetben, ha ilyen rossz szériába kerül valaki, ez a higgadtság elvész.

Ezt követően szóba került José Mourinho ikonikus sajtótájékoztatója, amelyen a Manchester United vezetőedzőjeként emlékeztette az embereket, hogy ő egyedül többször nyerte meg a Premier League-et, mint a többi 19 vezetőedző összesen. A portugált a sajtótájékoztatója után fél évvel menesztették. Guardiola az Anfieldben, a Liverpooltól elszenvedett 2–0-s vereséget követően emlékeztetett mindenkit az angol élvonalban elért eredményeire. A spanyol szakembert szembesítették a párhuzammal, és arról kérdezték, hogy ő is hasonló sorsra juthat-e: „Remélem, nem. De ő hármat nyert, míg én hatot. Ugyanolyan helyzetben vagyok most, mint ő volt… Előbb-utóbb ennek vége lesz, próbálok minél több időt itt tölteni a klub érdekében.”

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
10 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
10 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
15 órája

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik