Videó: Szoboszlai elmondta, milyen érzés a bajnoki címért küzdeni

2023.12.09. 12:02
null
Szoboszlai szerint csak azt tette, amit kellett (Fotó: Getty Images)
Mint arról már beszámoltunk, Szoboszlai Dominik góljával a Liverpool 2–0-s győzelmet aratott a Sheffield United elleni Premier League-meccsen. A mérkőzés után a magyar válogatott csapatkapitánya beszélt a találatáról és arról, hogy milyen érzés a bajnoki címért folyó harcban részt venni.

„A vasárnapi meccsünk nem sikerült a legjobban, de a Premier League-ben nincs könnyű meccs – mondta Szoboszlai a mérkőzés után. – A három pontért jöttünk ide, ami megvan.”

Virgil van Dijk vezetést jelentő góljáról a magyar középpályás kijelentette, lehet, hogy kívülről könnyűnek látszott, de társa minden meccsen keményen megdolgozik azért, hogy ilyen helyzetekbe kerüljön és reméli, sok gólt szerez még az idényben.

A saját, hosszabbításban szerzett góljával kapcsolatban Szoboszlai legfőképp Darwin Núnez gólpasszát emelte ki.

„Innen is köszönöm neki. Mondjuk előbb is leadhatta volna, de sebaj. Visszaszerezte az elvesztett labdáját és odaadta nekem, én pedig meg már csak csináltam, amit kellett.”

A magyar válogatott csapatkapitánya végül arról ejtett pár szót, hogy nagyon jó érzés a bajnoki címért harcolni, és reméli, hogy az idény végéig ez így is lesz.

Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
8 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
10 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
16 órája

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
21 órája

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03