PL: szerződést hosszabbított a Brighton fiatal csatára

K. R. ZS.K. R. ZS.
2023.11.10. 19:15
null
Fotó: Brighton & Hove
Címkék
A labdarúgó Premier League-ben szereplő Brighton játékosa, Evan Ferguson a héten aláírta új szerződését, melynek értelmében 2029 júniusáig a klubnál marad. Az ír válogatott csatár idén áprilisban már meghosszabbította a megállapodását, az azonban csak 2028-ig szólt.

 

„Evan megérdemli ezt az új szerződést, nagyon nagy jövő áll előtte – nyilatkozta Roberto De Zerbi vezetőedző. David Weir technikai igazgató hozzátette – Evan zseniális fiatal tehetség, nagyon örülünk neki. Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk vele, és figyelhessük a folyamatos fejlődését.”

A 19 éves csatár 2021 januárjában igazolt a Brightonhoz az ír Bohemianstől. A Premier League-ben tavaly februárban debütált, első gólját 2022 decemberében szerezte az Arsenal ellen. Ebben a kiírásban 10 mérkőzésen összesen öt gólt ért el, köztük egy mesterhármast a Newcastle elleni győztes mérkőzésen. Wayne Rooney óta ő az első játékos, aki tizenévesként 10 gólt szerzett az angol első osztályú bajnokságban egy naptári évben.

Legfrissebb hírek

PL: 24 év után itt a vége – James Milner bejelentette visszavonulását

Angol labdarúgás
2026.06.01. 10:28

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, benn maradt a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.05.24. 19:13

Premier League: Liverpoolban verte meg az Evertont a Sunderland, óriási bajban a West Ham

Angol labdarúgás
2026.05.17. 20:30

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

Új szerződést kapott, így nem tér vissza Németországba a Premier League legfiatalabb edzője

Angol labdarúgás
2026.05.07. 18:25

Nagy lehetőség előtt a Tottenham: kikapott a West Ham United

Angol labdarúgás
2026.05.02. 17:59

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
2026.05.01. 16:55

„Elfogadhatatlan” – Liam Rosenior már nem védi meg csapatát az újabb vereség után

Angol labdarúgás
2026.04.22. 09:26
Ezek is érdekelhetik