A fenegyerek vágyai: Nicolas Anelka ismét élklubnál futballozna

Vágólapra másolva!
2007.10.08. 19:00
Nicolas Anelka még nem tett le arról, hogy európai élklubnál futballozzon a jövőben. A nehéz természetéről híres francia csatár nem szeretne megragadni jelenlegi együttese, a Premier League-ben utolsó előtti helyezett Bolton szintjén, annak ellenére, hogy 2012-ig odaköti a szerződése.
Nicolas Anelka
Nicolas Anelka
Nicolas Anelka
Nicolas Anelka

Szavazás

Ki lesz a bajnok 2008-ban a Premier League-ben?

Írja be az itt látható számot!
„Természetesen vannak még ambícióim – mondta a 41-szeres francia válogatott támadó a Guardian angol napilapnak. – Nem tagadom, már régóta várom egy nagy klub ajánlatát. Tisztában vagyok a képességeimmel, és azokéival is, akik a Chelsea-ben, az Arsenalban, a Manchester Unitedben vagy a Barcelonában futballoznak, hiszen játszottam ellenük.

„Ugyanolyan szinten vagyok én is, semmivel sem érek kevesebbet. De egyelőre itt játszom, és türelmes vagyok.”

A 28 éves futballista a mostani évadban nyolc mérkőzésen öt gólt szerzett az angol élvonalban, ezzel második a mesterlövészek listáján.

Anelka saját bevallása szerint nem érti: miért tartják őt nehéz személyiségnek az emberek. Különösen azon személyek kritikáját kérdőjelezi meg, akik nem is ismerik őt. A francia csatár egykori mentorára, Arsene Wengerre is hivatkozott, akit ha megkérdeznek – legalább is szerinte – nem tudna semmi rosszat mondani róla.

Nicolas Anelka fiatalabb korában szerepelt már elitklubokban, 1997 és 1999 között az Arsenal, az 1999–2000-es szezonban a Real Madrid, míg a 2001–2002-es idényben – kölcsönben – a Liverpool játékosa volt.

NICOLAS ANELKA
Születési időpont: 1979. március 14.
Születési hely: Versailles
Magasság: 185 cm
Súly: 82 kg
Posztja: csatár
Klubja: Bolton Wanderers
Mezszáma: 39
KLUBJAI
Időszak Klub Meccs (gól)
1995-96 Paris SG 10 (1)
1996-99 Arsenal 65 (23)
1999-00 Real Madrid 19 (2)
2000-02 Paris SG 39 (10)
2002 Liverpool (kölcsönben) 20 (4)
2002-05 Manchester City 89 (38)
2005-06 Fenerbahce 39 (14)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik