NBA: huszonöt pontos győzelemmel szerzett előnyt a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 07:34
null
Doncicék nem bírtak Curryékkel (Fotó: Getty Images)
Sima mérkőzéssel kezdődött az NBA-rájátszás nyugati döntője, a Golden State elsőre lejátszotta a pályáról a Dallast.

 

Golden State Warriors–Dallas Mavericks 112–87 (28–18, 26–27, 34–24, 24–18)

Sima meccs volt. Uralta ezt a találkozót a Warriors, ugyan az összecsapás elején a Dallas védekezése jól szedte le a pályáról a Curry-Thompson párost, de a többiek hozták a kosarakat - türelmesen, sok passzal, sok mozgással játszott a társaság, Wiggins, Looney vagy éppen a padról beszálló Poole is sokat tett hozzá, akár második-harmadik szándékból is. A Mavericks utoljára 11-13-nál járt előrébb, majd ott érkezett egy Wiggins-tripla és innentől 17-5-re nyerte a GSW az első negyedből hátralévő időt - ugyan a második játékrészben egyszer még visszajött három egységre a Dallas, de a hazaiak hamar reagáltak és a nagyszünetben ismét tíz körül mozgott a különbség. A pihenő után pedig el is dőlt a küzdelem: rögtön egy 10-2-vel jött ki a Warriors, Curry bevert két triplát és Klay Thompson is bedobta első kosarát az este folyamán, innentől nem lehetett visszaút. A harmadik negyedben meglett a közte húsz, majd a záró etap elején egy újabb 10-0-val a közte harminc is, innentől csak a konkrét végeredmény lehetett kérdéses, de Steve Kerr csapata nem igazán vett vissza még akkor sem, amikor kiürültek a kispadok, így kiütéses győzelem lett belőle. A második félidőt összességében 16 ponttal nyerte a gárda, amelynél a pocsék kezdés után Curry 21 ponttal (12 lepattanó és 4 gólpassz mellett) lett a legjobb dobó és hét játékos is kétszámjegyű pontterméssel zárt, 56%-kal céloztak mezőnyből és abszolút az ő akaratuk érvényesült - elsőre minden úgy alakult, ahogy eltervezték...

Elveszett a Dallas. A Mavs nem tudott mit kezdeni ezen a találkozón a Warriorsszal, a védekezés alapvetően még nem is lett volna akkora baj (eleinte inkább a GSW türelmes játéka miatt jöttek a kosarak), bár a harmadik negyedben már az sem működött jól, de elsősorban a támadójáték esett szét. Egyáltalán nem tudtak elmenni a gyűrűig Jason Kidd játékosai, így jobb híján rengeteget vállalkoztak kintről, ahonnan viszont nem tudtak betalálni: végül 11/48-cal, 23%-os hatékonysággal zártak a triplavonalon túlról úgy, hogy 19-cel több hármast vállaltak, mint a GSW. A festékben közben kikaptak 44-32-re, a lepattanózást elbukták 51-35-re, csapatszinten megálltak 14 gólpassznál, az összesített mezőnymutatójuk 36%-ra jött ki, ráadásul 18-7-re alulmaradtak a gyorsindításokból szerzett pontok terén is. Ezúttal Luka Doncic sem tudott segíteni, a szlovén 6/18-as mezőnymutatóval szedett össze 20 pontot, belekapaszkodott 7 lepattanóba, 4 gólpasszára pedig 7 eladott labda jutott - így nem lehetett érdemi esélyük a győzelemre. Doncicra szemmel láthatóan egész fegyvertárral készült Kerr, egyénileg Wiggins védekezett rajta szenzációsan, de Looney besegítései is remekül működtek, kapott box-and-one-t, kapott zónát - most a szlovénon és Jason Kidden a sor, hogy válaszoljon ezekre a második találkozón.

A Warriors legjobb dobói: Curry 21/9, Wiggins 19/9, Poole 19/3
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 20/9, Dinwiddie 17/9, Brunson 14

A párharc állása: 1–0 a Warriors javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik