Kikapott a Boston Sacramentóban, átvette a vezetést a Lakers

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 09:23
null
A Lakers állt az összesített tabella élére (Fotó: AFP)
A Kings ellen szakadt meg a Celtics nagy szériája az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, s immár a könnyedén nyerő Lakers a listavezető. Remekelt a Sixers és a Nuggets, megverte a Warriorsot a Pels, újra győzött a Magic.

 

Cleveland Cavaliers–Philadelphia 76ers 95–114

Most sima volt. Néhány napja, hazai pályán csak kiélezett végjátékban, egyetlen ponttal tudta legyűrni a Clevelandet a Sixers, most viszont nem kellett körmöt rágni, vagy győztes kosarat dobni az utolsó pillanatokban – a vendégek egy félidő alatt lerendezték a meccset, a nagyszünetben már 24 pontos előnyben voltak, onnantól pedig már csak menedzselniük kellett az ügyet. Az első félidőben 67%-kal dobtak mezőnyből Joel Embiidék, a harmadik negyed elején hamar elkerülte a különbség a harminc egységet, úgyhogy végül egyáltalán nem kellett megszakadniuk, csak Tobias Harris érte el a 30 játékpercet – ő egyébként élt is a lehetőséggel, mert 27 pontot szórt és 12/14 mezőnykísérletét a gyűrűbe küldte. A védekezés nagyon jól zárt, támadásban pedig szépen járt a labda, mindenkit bevontak, volt 33 gólpasszuk – sorozatban öt idegenbeli vereség után nagyon kellett nekik ez a siker, most pedig elindulnának felfelé, a következő 18 meccsükből 13-at ugyanis hazai pályán vívhatnak meg.

Ez a realitás. A Cleveland játékereje nagyjából ott van a Phillyéhez képest, ahova ez a meccs beárazta, ettől függetlenül nem érheti szó a ház elejét a hazaiaknál – becsülettel küzdöttek, Kevin Love kihordott lábon egy elég nagy ütést, nem adták fel, de a harmadik negyed közepétől egyszerűen nem volt értelme erőlködni, mivel ma este következik számukra a back-to-back második fele. A sima hazai vereséggel egy olyan időszakot kezdtek meg, amikor hét nap alatt öt meccset játszanak, most New Yorkba utaznak, úgyhogy mindenkire szükségük lesz – Love térde elvileg rendben van, Zizic tizenegy kihagyott meccs után visszatért, Nance Jr. most nem játszott, de hamarosan ő is rendelkezésre állhat, nem ezen a Sixers elleni vereségen múltak náluk a dolgok.

A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 17, Clarkson 15/3, Love 12/6, Thompson 12
A 76ers legjobb dobói: Harris 27/3, Embiid 14, Ennis 14/9

Sacramento Kings–Boston Celtics 100–99

Fortuna nem akarta. A szezon első meccsén, Philadelphiában elszenvedett vereség óta először kapott ki a Celtics és bár mondhatjuk, hogy a legutóbbi, Warriors elleni erőlködés után ez benne volt a pakliban, de most is csak a balszerencsén múlt, hogy nem nyúlt tovább az így is tíz találkozót felölelő győzelmi sorozat. A kiegyenlített összecsapás végjátékában ugyanis Jayson Tatum dobásaival egyszer már ötpontos előnybe kerültek, majd ugyan innen visszajött a Kings, de Tatum és Theis újabb pontjaival 99–98-as előnyben támadhattak fél perccel a vége előtt. Walker azonban elrontotta a dobást, Smart megpróbálta visszatenni, de Richaun Holmes blokkolta, a lepattanóért való harcban pedig faultot fújtak Smartra – Brad Stevens visszanézette az esetet, de maradt az ítélet, úgyhogy Holmes büntetőzhetett. Ő hidegvérrel bedobta mindkettőt, így egy ponttal vezetett a Kings, a Bostonnak maradt 13 másodpercre arra, hogy egy kosárral megnyerje a meccset – Smart vállalt egy floatert, ám az a dudaszó pillanatában végül lecsorgott a gyűrűről, pedig elsőre nagyon úgy tűnt, hogy be fog esni. Fortuna azonban „lesöpörte” a labdát, így izgalmas végjátékban, egy hajszállal kikapott a Celtics, de így is vezet egy meccsel a Miami-Milwaukee duó előtt Keleten – ami a komplett ligát illeti, úgy viszont át kellett adnia az első helyet a Lakersnek.

Megérdemelte a Sacramento. Legutóbb a Lakers ellen is egy-két clutch játékon múlt a Kings bravúrja, most a Celtics ellen pedig megint nagyon nagyot védekezett a társaság, végig kontrollálta a Boston játékát, miközben elöl a 10 gólpasszt kiosztó Bogdan Bogdanovics és főleg a 35 pontig, valamint 7/12 tripláig jutó Buddy Hield vezérletével hozták, amit kellett. A 30–18-ra megnyert első negyed után azért ők is visszaestek, a két középső játékrészt összesen tizenhat ponttal elbukták, de a záró etapban tudtak még válaszolni és a szoros végjátékban ezúttal nekik volt szerencséjük – nagyot küzdenek az első meccsek óta Bagley és most már egy ideje Fox nélkül, az utóbbi hét találkozójukból ötöt meg is nyertek, a védekezésük parádés, úgyhogy nagy tempóban zárkóznak a playoff-helyek felé.

A Kings legjobb dobói: Hield 35/21, Barnes 13/9, Bjelica 12/3, Bogdanovics 12/6
A Celtics legjobb dobói: Brown 18/12, Walker 15, Tatum 14/3, Theis 14

Memphis Grizzlies–Denver Nuggets 114–131

A második negyedben eldőlt. Eddig nagyrészt a védekezésének köszönhette sikereit a Nuggets, ezen az estén viszont a borzasztó hatékony és eredményes támadójátékkal gázolta le ellenfelét a vendégcsapat – a meccs egészét tekintve 55%-os mezőnymutatóval, 56%-kal bevert 18 triplával, 36 gólpasszal és csak 12 eladott labdával zártak, 29-10-re nyertek leindításból és nem nagyon adtak esélyt a Memphisnek. A döntő ütés a második negyedben következett be, ezt 44–17-re (!) nyerte meg a Denver, innentől pedig nem nagyon volt miről beszélni, a második félidő formalitássá silányult, a rutinos vendégek ízekre szedték a rengeteget hibázó fiatal hazaiakat. Kiemelendő Jamal Murray teljesítménye, aki a negyedik negyedet már kiülte, de így is dobott 39 pontot 14/24-es mezőnymutatóval, 7/12 triplával, illetve kiosztott 8 gólpasszt eladott labda nélkül, ő volt a vezére a denveri együttesnek – már a nagyszünetben 26 pontnál járt, vele abszolút nem tudtak mit kezdeni. A Nuggets ezzel a sima győzelemmel ott van a nyugati harmadik helyen, most pedig készülhet az éppen előtte lévő Rockets elleni hazai rangadóra.

Ez most még sok volt.
Zsinórban három szoros győzelem után ezúttal esélye sem volt a Memphisnek, az első félidőben nagyon sok rossz döntést hoztak támadásban, sok labdát adtak el, sok blokkot kaptak, emellett pedig a felállt védekezésük sem működött – a nagyszünetben meglévő 20 pont feletti hátrányból nem nagyon lehetett már visszajönni, ez még nem az a csapat, amely képes erre. Tették, amit tudtak, Jaren Jackson Jr. 22 pontig jutott 5/7 triplával, a padról Brandon Clarke 19-et szórt 8/8-as mezőnymutatóval, Jonas Valanciunas dupla-duplázott, Ja Morant pedig alig 21 perc alatt 13 pontot és 6 gólpasszt tett a közösbe, de most csapatszinten nem voltak egy súlycsoportban a Denverrel – persze ők most kezdték az újjáépülést, a Nuggets pedig a liga egyik legjobbja, úgyhogy nem is kell, hogy egy súlycsoportban legyenek.

A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 22/15, Clarke 19/6, Valanciunas 16/6
A Nuggets legjobb dobói: Murray 39/21, Millsap 23/6, Hernangomez 15/12

Orlando Magic–Washington Wizards 125–121

Már ilyen meccseket is megnyer a Magic.
A szezon elején a gyalázatos támadójáték miatt esélye sem lett volna az Orlandónak 121 kapott ponttal győzni, az utóbbi időben viszont nagyon feljavult a gárda elöl és most már egy ilyen pontzáporos összecsapást is be tud húzni. Alapvetően két játékos intézte a támadásokat, Nik Vucsevics (30 pont, 11/14 mezőnyből, 17 lepattanó, 6 gólpassz) és Evan Fournier (25 pont, 5/8 tripla, 9 gólpassz), kettejük remeklése alapozta meg a hazai sikert, de melléjük azért többen is bekapcsolódtak - közülük ki kell emelnünk Markelle Fultz játékát, aki az első félidőben 6/6, összességében pedig 8/10 dobást süllyesztett el, közte 2/3 triplával és végül 19 pontot szórt alig 26 játékperc alatt. A negyedik negyedben azért izgulniuk kellett, ebben az időszakban 44 (!) pontot engedélyeztek a Washingtonnak és a korábban remek védekezésükkel azért komoly gondjaik voltak, de aztán 119–116-nál Fultz labdát lopott, majd csinált belőle egy 2+1-et – fél perc volt hátra, ez a játék volt a döntő. Az Orlando így sorozatban hármat és ötből négyet nyert, egy meccsre van az 50%-os mérlegtől, igaz, most utazik Torontóba, ahol jóval nagyobb tett lenne egy újabb győzelem.

Ugyanaz a lemez. Gyakorlatilag minden Wizards-meccsről ugyanazt írhatjuk, mint amit most: remek támadójáték, Bradley Beal megszórja magát (34 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz), néha még segítséget is kap (most CJ Miles 6/7, Davis Bertans 5/11 hármast tett hozzá), vannak nagy rohamaik (a negyedik negyedben 10/15 triplát dobtak), de az értékelhetetlen védekezés miatt ritkán járnak sikerrel - ezúttal sem tudták elégszer megállítani a Magicet a végén, úgyhogy 3-8-ra romlott a mérlegük. Nagy csodák nincsenek, képesek látványos és szórakoztató meccseket játszani, de ha a tabellán is szeretnének előrébb lépni, akkor el kell kezdeniük védekezni, addig ez nem fog menni.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 30/9, Fournier 25/15, Fultz 19/6
A Wizards legjobb dobói: Beal 34/15, Miles 21/18, Bertans 15/15

New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 108–100

Működött a Holiday-Redick kapcsolat. Jól megértette egymást a két rutinos játékos a New Orleansnál, az irányító az első negyedben ötször találta meg a dobógépet, ebből négyszer a triplavonalon túl, majd a folytatásban ezen felül azt is jól használta ki, hogy Redick milyen figyelmet vonzott magára – az első negyedben látott kapcsolat megalapozta a Pelicans játékát és később is ebből kovácsoltak előnyt. Holiday végül 22 ponttal, 8 lepattanóval és 9 gólpasszal zárt, Redick 26 pontig és 6/11 tripláig jutott, melléjük pedig Nick Alexander-Walker (19 pont, 5/13 tripla), illetve Nicolo Melli (16 pont, 5/7 tripla) is próbált felnőni – a csapatszinten 39%-kal elsüllyesztett 18 hármas kulcsfaktor volt a hazai sikerben, erre építve végig vezettek, volt, hogy 17 ponttal is, hátrányba pedig egyszer sem kerültek. A hajrában ugyan öt-hat pontra visszajött a Warriors, de előbb Redick hatodik, majd Melli ötödik hármasa következett, ez pedig 45 másodperccel az órán végleg lezárta az esetleg még nyitott kérdéseket: a NOP behúzta idei negyedik győzelmét annak ellenére, hogy Williamson, Ingram, Ball, Hart, Okafor, Favors és Jackson nélkül, egy back-to-back második felén lépett pályára.

Ezt sem tudta kihasználni a Warriors. Sem a hazaiak fáradtságát, sem a fél keret hiányát nem tudta kamatoztatni a Golden State, persze tegyük hozzá, hogy a vendégeknél sem volt kevesebb a hiányzó – kintről-bentről gyengén dobtak, igazából semennyi átütőerő sem volt bennük. Eric Paschall (30 pont, 7 lepattanó, 10/17 mezőnyből) dicsérhető, ő megtette, amit lehetett, a padról Ky Bowman szólt hozzá 19 ponttal, végig próbáltak kellemetlenkedni és üldözni ellenfelüket, de D'Angelo Russell nélkül nagyjából ennyire képesek támadásban, úgyhogy zsinórban hetedszer, összességében pedig tizenkettedszer is vereséget szenvedtek.

A Pelicans legjobb dobói: Redick 26/18, Holiday 22, Alexander-Walker 19/15
A Warriors legjobb dobói: Paschall 30/6, Bowman 19/9, Robinson 14/3

Los Angeles Lakers–Atlanta Hawks 122–101

Mehet haza az Atlanta. Egy ötmeccses nyugati túra legvégén, a Clipperstől kapott 150 pont másnapján, hullafáradtan lépett pályára a Hawks és egy percig sem volt reális esélye a győzelemre, a tizenkét ponttal elvesztett első negyed után a nagyszünetben már a harmincat közelítette a különbség – csodák nincsenek, ebben a formában, ebben az állapotban ennyire telt most a vendégektől. Trae Young azért figyelt a statisztikákra, 31 pontot és 7 gólpasszt jegyzett 8 eladott labda mellett 50%-os mezőnymutatóval, de neki sem volt különösebb hatása a meccsre, teljesen sansztalanul kaptak ki – most viszont végre hazatérhetnek, lezárták a kirándulást, igaz, következőleg a Bucks ellen otthon is elég nehéz lesz domborítaniuk.

Ligaelső a Lakers. A Boston vereségével és ezzel a győzelemmel a Los Angeles állt az összesített tabella élére, igaz, csak fél meccsel a Celtics és eggyel a Houston előtt, de akkor is az arany-lilákkal kezdődik a sor, ami mindig nagy dolog. Ez a siker természetesen kötelező volt a társaság számára a Hawks helyzete miatt (is) és LeBron James (33 pont, 6 lepattanó, 12 gólpassz, 6/10 tripla) parádéjával könnyedén hozták, összesen heten jutottak náluk tíz pont fölé, de a többiek is hozzátették a magukét, 50% felett dobtak mezőnyből, 43%-kal tripláztak és végig uralták a mérkőzést - Anthony Davisen viszont látszik, hogy nem önmaga, 5/14-es mezőnymutatóval szedett össze 14 pontot és egyetlen lepattanót kaparintott meg, az öt gólpassza és az öt blokkja ellenére egyértelműen fájdalmakkal küzd. A Lakers egyébként már csak azért sem hibázhatott, mert Kobe Bryant a helyszínen tekintette meg az összecsapást, James el is mondta, hogy ez most különleges alkalom volt számára. Frank Vogel csapata most az OKC-t fogadja, az azt követő 15 meccsből viszont csak hármat játszik otthon, majd karácsony környékén szintén egymás után vívja a rangadókat – szép a jelenlegi 11-2, de az igazán komoly feladatok most következnek.

A Lakers legjobb dobói: James 33/18, Kuzma 17/9, Rondo 15/6
A Hawks legjobb dobói: Young 31/6, Reddish 13/3, Hunter 11/6, Parker 11, Crabbe 11/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Caveliers–Philadelphia 76ers 95–114
Sacramento Kings–Boston Celtics 100–99
Memphis Grizzlies–Denver Nuggets 114–131
Orlando Magic–Washington Wizards 125–121
New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 108–100
Los Angeles Lakers–Atlanta Hawks 122–101

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik