Gyász: elhunyt az „Az elkapást” jegyző NFL-legenda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.05. 16:32
Hétfőn, 61 éves korában elhunyt Dwight Clark, az NFL-ben szereplő San Francisco 49ers legendás elkapója, akinek a nevéhez köthető a liga egyik leghíresebb játéka, „Az elkapás (The Catch)”. Clarknál 2017 márciusában diagnosztizáltak ALS-t (a központi idegrendszert mozgató sejtek pusztulása által okozott izomsorvadásos, úgynevezett Lou Gehrig-betegséget).

Az 1980-as évek domináns csapata, a San Francisco 49ers Joe Montana vezetésével uralta a ligát, a nagyszerű irányító klubja négy sikeréből háromszor a döntő legértékesebb játékosa címet is elhódította.

Az első bajnoki címüket megelőző NFC-döntőhöz kötődik az NFL egyik legismertebb jelenete. A Dallas elleni mérkőzés hajrájában – hatpontos, 27–21-es Cowboys-vezetésnél – a saját 11 yardos vonaláról vezethetett támadást a 49ers, amely a vendégek 6 yardos vonalánál harmadik kísérletre kényszerült. Az ifjú Montanát már-már utolérték a Cowboys védői, ám az utolsó pillanatban el tudta engedni a labdát, amelyet a célterület végén Dwight Clark húzott le mesterien, kialakítva a 28–27-es hazai győzelmet, amely után a Super Bowlban a Cincinnati Bengalst is megverte a San Francisco.

„Az elkapás” és a 49ers-dinasztia kialakulása

Az NFL világa megemlékezett a kiváló játékosról, köztük az előző idény legjobbjának megválasztott Tom Brady is.

„Dwight Clark volt az egyik gyerekkori példaképem. Volt szerencsém kint lenni azon a meccsen, amelyen a hősöm, Joe Montana tökéletes helyre dobta a labdát a győztes passz/elkapás során Dwightnak a célterület sarkában, ezzel megverve a Cowboyst. Négyéves voltam, és az egész első félidőben azért sírtam a szüleimnek, mert nem láttam a pályát, amikor a felnőttek felállva szurkoltak a 49ersnek. Volt szerencsém találkozni vele San Mateóban, ahol ugyanaz volt a fogorvosunk, és az egyik alkalmat csak azért szabotáltam, hogy vele kezet rázhassak. Hihetetlenül szívélyes volt velem gyerekként, és sohasem felejtem el azt a hatást, amit rám gyakorolt. Szomorú vagyok, hogy az ALS következében távozott az élők sorából, de tudom, hogy most már végre nyugodtan megpihenhet a sokévnyi bátor küzdelem után. Köszönöm a nagyszerű emlékeket és nyugodj békében”
– írta Tom Brady az Instagram-oldalára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik