Minnesotában botlott a Thunder, ráadás után nyert a Pelicans és a Clippers

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 08:34
Fotó: Getty Images
Öt mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint péntek hajnali játéknapján.

Nagy skalpot gyűjtött be a Minnesota Timberwolves, Anthony Edwardsék a meccset megelőzően ligaelső Oklahoma City Thundert tudták két vállra fektetni. Az OKC részéről Shai Gilgeous-Alexander most is próbálta maga után húzni a többieket és el is jutott 24 pontig, de ez kevés volt a sikerhez – mindeközben hazai oldalon Edwards 23 pontot szerzett, míg Naz Reid 27 pontja mellett 13 lepattanót is begyűjtött. 

Hosszabbítás után gyűrte le a gyenge idényt teljesítő New Orleans Pelicans a Sacramento Kingst. A fordulatos összecsapás legjobbja CJ McCollum volt, aki 43 pontja mellett hét lepattanóval és két gólpasszal vezette győzelemre a hazaiakat. 

Nem tudott a építeni a Lakers legyőzésére a Utah Jazz odahaza a másik Los Angeles-i csapat, a Clippers ellen. A LeBron Jamesék ellen remeklő Lauri Markkanen ezúttal „csak” 20 pontot dobott, míg Kyle Filipowski 20 pontja mellé 10 lepattanót gyűjtött be. Mindeközben a vendégeknél Norman Powell 41 pontot tett a közösbe, míg James Harden dupla duplával (32–10–7) vette ki a részét a hosszabbításban kicsikart sikerből.

Tyler Herro 40 pontja sem volt elég a Miami Heatnek a Dallas Mavericks legyűréséhez, a texasi együttes a Dante Exum, Max Christie, Spencer Dinwiddie triumvirátus vezérletével fordulatos meccsen diadalmaskodott.

Steph Curry (27–5–3) szállította a Warriors sikerét Houstonban, amivel a San Franciscó-i együttes feljött 50 százalékra az idény során megnyert mérkőzések arányát tekintve. A hazaiak legjobbja a 25 pontos Aaron Holiday volt.

NBA
ALAPSZAKASZ
Houston Rockets–Golden State Warriors 98–105
New Orleans Pelicans–Sacramento Kings 140–133 – hosszabbítás után
Dallas Mavericks–Miami Heat 118–113
Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 116–101
Utah Jazz–Los Angeles Clippers 116–120

 

Legfrissebb hírek

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
9 órája

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
Tegnap, 8:54

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
2025.12.22. 21:13

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
2025.12.22. 08:10

Doncic megsérült, a Clippers legyőzte a Lakerst

Amerikai sportok
2025.12.21. 07:37

Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:41

Luka Doncic 45 pontos tripla duplával vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2025.12.19. 09:34

Sorozatban tizedszer a Dallas Cowboys a világ legértékesebb csapata, Szoboszlai klubja a 48.

Minden más foci
2025.12.18. 22:16
Ezek is érdekelhetik