ŐRI B. PÉTER 2020.05.29 07:13 Frissítve: 2020.05.29 20:10

Ahogy mi megéltük: „Nekem nem lehet bajom! Zsolti fiam holnap lesz egyéves”

Sorozatunkban személyes élmények alapján elevenítünk fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. A 43. részben Őri B. Péter egy 35 évvel ezelőtti labdarúgó BEK-döntőről ír, a Heysel-stadionban rettenetes tragédia történt: 39 néző halt meg, több mint négyszázan megsérültek.


Ismét szerencsém volt.
Akárcsak 1985. április 24-én, amikor Szarajevóból tudósíthattam a Videoton UEFA-kupa-döntőbe jutásáról. Azt a meccset határtalan öröm kísérte, a Bajnokcsapatok Európa-kupájának brüsszeli fináléját a rettegés, a sírás. A történtek a borzalmas tragédia okán a futballtörténelem legsötétebb lapjaira kerültek.

Harmincöt esztendővel ezelőtt május 29-én a Heysel-stadionban a Juventus Michel Platini tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt, de erre alighanem kevesebben emlékeznek, mint arra, hogy a nézőtéri rendbontásokban 39 ember lelte a halálát, és hogy további több mint négyszáz szurkoló szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket.

Még ma is remegek, ha eszembe jutnak a rémséges órák. Rettenetes, kibírhatatlan, elviselhetetlen látvány volt, amikor az angolok és az olaszok egymásnak estek, amikor ütötték, rúgták egymást, amikor az áldozatok élettelenül feküdtek a sportpályán. Harminckilenc halott. A labdarúgás ünnepén, a BEK-döntőn.

„Rettenetes, kibírhatatlan, elviselhetetlen látvány volt…” (Forrás: AFP)

Kevés volt a biztonsági ember, tanúsíthatom, nevetséges volt a motozás, bármit be tudtam volna vinni. A Belgiumban élő olaszok az angolok szektora mellé szóló jegyeket adtak el honfitársaiknak. És a megvadult, részeg szurkolók nem néztek sem Istent, sem embert. Lehetett szociológiai és politikai fejtegetésekbe bocsátkozni, hogy a huligánok miért verekedtek, és mi ellen lázadtak, hogy mivel volt magyarázható az egyre inkább eluralkodó, gyilkosságokig fajuló brutalitás – a brit iparvárosok hanyatlása és züllése, a munkanélküliség, a céltalanság, a reménytelenség, a különböző eszmeáramlatok térhódítása, ám a BEK-döntő poklában, azon a 35 évvel ezelőtti, szerdai réméjszakán talán megbocsáthatóan, csak arra gondoltam, kijutok-e innen egyáltalán, látom-e még másnap egyéves Zsolt fiamat, és a világ miért lett ily mocsok, ily szörnyű.

Még napok, hónapok múltán is mindenki egymásra mutogatott. Az UEFA a szervezőkre, ők a rendőrökre, csendőrökre. Ekkor már mindenki okos volt. A zsaruk nem mindenütt voltak ott, erélytelenül léptek fel. A kapuknál a motozás nem is motozás volt, husángok, vasrudak, pisztolyok kerültek be a nézőtérre. A hamisított, feketepiaci jegyek miatt egymás mellé kerültek az ellenséges nézők. Mindenki tudta, mit kellett volna tenni, de ehhez csaknem negyven embernek meg kellett halnia. A Heyselben évekig nem futballoztak. Vizsgálatok, tárgyalások, politikusok, labdarúgó-vezetők kritizálása, felelősségre vonása, a tetteseknek börtönbüntetések, eltiltások: az angol klubok hosszú ideig nem vehettek részt az európai kupaküzdelmekben.

A Képes Sport akkori tudósítójaként május 22-én a spanyol fővárosban, a Real Madrid–Videoton UEFA-kupa-döntő visszavágóján (az azóta elhunyt Májer Lajos góljával 1–0-ra nyert a székesfehérvári csapat) megbeszéltem a Magyar Televízió riporterével, Gulyás Lászlóval, hogy mivel Belgiumban leszek, jövő héten felhívom, hátha tud segíteni, hogy bejussak a BEK-fináléra. Tudott, bejutottam. Ma már ez elképzelhetetlen, akkreditációt is alig lehet szerezni, nemhogy anélkül beülni a sajtópáholyba, Más világ volt, enyhébb biztonsági intézkedésekkel, ez is a magyarázata a rettenetes tragédiának, amelyre a Képes Sportban megjelent riportom részleteinek nem szó szerinti felidézésével emlékezem. 

Őri B. Péter beszámolója a Képes Sportban ezzel a címmel jelent meg

„Szerencsés vagy! Ilyen csak a mesében létezik” búcsúztattak barátaim, amikor hosszú utamra indultam. Az első állomás az UEFA-kupa-döntő visszavágója volt, következett a Gent melletti Eke Budapest sportcsarnokában, a II. belgiumi nemzetközi minilabdarúgó-torna, s lehet, hogy a Liverpool–Juventus álommérkőzés, a 30. BEK-döntő. 

Szerencsés vagyok? Bizonyosan. Ám… Május 27., hétfő délután. Telefon Brüsszelbe.
– Nem lesz könnyű. Az akkreditálást április 30-ig el kellett volna küldeni. Itt jegyet szerezni… Gulyás László azonban megígérte, segít. Szerdán délután találkoztunk a Lotérie Nationalban. A lottóigazgatóság második emeletén délután négy órakor kezdődött az előzetes televíziós megbeszélés. Hátha… Laci nagyon szépen mosolygott a belépőket osztó hölgyre, s máris nyakamban lógott az asszisztensi kártya. 

Örültem, persze, hogy örültem. Április 30. előtt szó sem volt arról, hogy ott lehetek azon a várva várt találkozón. A minilabdarúgókkal utaztam volna franciaországi bemutatóra. A vízumom azonban nem lett kész.

Minden oly remek, mily szép a világ! Mily szép a világ? Betört kirakatok; utcán, járdán, piros-fehér zászlókba bugyolált angolok hevertek; a dugig teli villamosok ablakain is ők lógtak ki, kezükben whiskys üvegek. sörösdobozok. Artikulátlanul énekeltek, bizonyos, azt sem tudták hol vannak, hová mennek. Az olaszok hozzájuk képest! Mintha több walesi herceg sétált volna; egyikük talpig fekete-fehér csíkos öltönyben, kezében kupa. 17.55. Már vijjogott a mentő. Kaptuk a hírt: nem messze, verekedés tört ki. A sajtóbusz csak kering. Már másodszor járunk a Planetáriumnál, a Heysel-stadion kocsibejárója viszont még nem volt meg. Szervezők, ó! Az ötödik próbálkozás sikeres. Körülöttünk olyan kifejezéstelen arcú angolok, hogy az szinte nem is igaz. Jó lesz gyorsan bemenni.

A Képes Sport címlapja feketében
–  Mindenkit megmotoznak? – kérdeztük egymástól. 

Felfedeztünk egy kiskaput. Állítólag ott juthatnak be a tévések. 

– Itt motozás? 

Ha akarnánk, üvegeket, késeket, petárdákat, bármit bevihetnénk. Most mi lesz? Hűha, ez nem jött be! A barátságos jegyszedő elvette a belépőmet. Agyő, BEK-döntő! Hogy-a fene!… De ismét szerencsém volt. Csak kezelte. Pillanatok alatt a helyünkre értünk. A stadionban iszonyatos hangzavar fogadott. Az angolok az egyik, a Juventus-hívek a másik kapu mögött álltak.

– Ez igen, ez rendezés. Még hogy itt valami botrány lehet? Két órával a kezdés előtt, olyan minden, mintha farsangi mulatságra készülődnének. A pályán gyerekek kergették a labdát. Amikor a pirosak lőttek gólt, felzúgott: „Liverpool, Liverpool!”, amikor a fehérek játszottak ügyesebben, a Juventus-kórus zendített rá.

Kíváncsi voltam, lesz-e valamilyen műsor, hiszen még sok idő hátra volt a kezdésig. Nem lett, legalábbis hivatalos nem. Programon kívüli viszont igen. Szinte számolni sem tudtam, annyiszor durrogtak a petárdák, majd iszonyatos üvöltésre lettem figyelmes. Hát mégis? Hiába reménykedtünk? Az angolok megindultak. A mellettük levő szektorban levők menekültek. Alig néhány rendőrt fedeztem csak fel. Hol a beígért szuperbiztonság? A monitoron jól látszódott, amint emberek egymás hátán tapostak, jobbra, balra estek, majd áttörték a nézőteret a pályától elválasztó korlátot, s elözönlötték a pályát. Azt csak később tudtam meg, hogy ledőlt a hátsó fal, s döbbenet, iszonyat… Remegni kezdtem. „Most mondták a fülünkre: „húsz halott” – szörnyülködött Gulyás. Öt perc múlva: „Már huszonhét” Erősítés érkezett. Plexifejvédős, gumibotos, pajzsos rendőrök. Hol voltatok az előbb? Lovak a pályán. Fél óra múlva a svájci André Dainának a sípjába kellene fújnia. Lesz itt meccs? A tévéseknek segítő kisasszony szerint, igen. Most pedig az olaszok hülyültek meg? Elkezdték dobálni a rendőröket, beszaladtak a pályára, vasdarabokkal kergetőztek. Ők nem tudják, hogy a túloldalon mennyien meghaltak. Nem mondta be a hangosan beszélő. Szerencsére. Ellenkező esetben újabb vérfürdő lett volna. Teljes a bizonytalanság. Már fél órája játszani kellene. Harminckilenc halott. Röpködtek a petárdák. De jó, hogy tető van fölöttünk, Alá nem tudják bedobni a fenyegető, színes tűzgolyókat. Újabb hírt hallottam: elmarad a mérkőzés. Csak most vigyázni! Mert ami ezután következik, az bizonyosan minden képzeletet felülmúl. Miért nem lett készen a vízumom? Gulyás miért mosolygott oly szépen? Tényleg, nagyon szerencsés vagyok! Ott lehettem a pokolban, a katlanban. Hogyan megyek majd haza? Mit művelnek majd a szurkolók? Nekem nem lehet bajom! Zsolti fiam holnap lesz egyéves!

„A monitoron jól látszódott, amint emberek egymás hátán tapostak.” (Forrás: AFP)


S új döntés: mindjárt jönnek a csapatok. Mint egy haláltáborban: méterenként rendőrök a pálya szélén, persze, hogy a nézőtér felé fordultak. S választott a két kapitány, 21.43-kor, majdnem másfél órával az eredeti időpontnál később, a Liverpool kezdte a játékot…

– Várunk, várunk, dehogy indulunk még! – mondtuk egymásnak. Az angolok villámgyorsan eltűntek. Vajon szétverik a várost? Az olaszok ünnepeltek. Úgy éreztem, nem felszabadultan. A két és fél órás iszonyatot nem lehet elfelejteni. Eszembe jutott, Bécsben, amikor a Liverpool a négy közé jutásért játszott az Austria ellen, az osztrák rendezők az angolok mellett üresen hagytak egy szektort. Amikor az UEFA-kupa negyeddöntőjében Székesfehérvárott vendégeskedett a Manchester United, a szurkolók már délelőtti hangoskodtak, erőszakoskodni próbáltak a városban, ám a rendőrök udvarias felszólítás után nemcsak nézték őket… Délutánra el is csendesedtek…

Michel Platini a BEK-trófeával... (Forrás: AFP)

Előttünk három gumibot záródott össze.
– Magyar újságírók vagyunk, a sajtóbuszhoz szeretnénk menni.
Nagy nehezen átengedtek. Most már szigorúak. Nem nagyon örültem volna, ha fejbe vágnak. Végre, már a buszon ültem. A város feltűnően csendes. A központi pályaudvaron angolok hevertek a földön, üvegek társaságában. Belga ismerőseim figyelmeztettek: éjjel ne járkálj egyedül Brüsszelben, mert rossz a közbiztonság, a nyakadnak szegezhetik a kést, s elveszik a pénzedet. Azt ugyan mind elvihetik. Néztem a menetrendet. A legkorábbi vonat csak hajnali öt órakor indul Gentbe. Brüsszelben foglalt volt az összes hotelszoba. Kissé remegtem. Nemcsak azért, mert kellemetlenül hűvös szél fújt. Féltem. Most mi lesz! Rendőrök érkeztek. Mindenkit kiküldtek a pályaudvarról, mert bezárják. Csoda történt! Az angolok szó nélkül engedelmeskedtek. Az esti tragédia, sokk talán már nekik is sok volt. Gyalogoltam. Utánam jött két fiatal Szaporáztam lépteimet. Jóval elmúlt éjfél. Zsolti egyéves! Elmentek mellettem. Már nem fáztam. Gyorsan betértem az előttem levő hotelba. Sört rendeltem. Megmenekültem!

–  Mennyi egy szoba éjszakára? – kérdeztem a recepciós, mintha ki tudtam volna fizetni.
–  Semennyi, az összes foglalt – Elmondtam, honnan jöttem, nincs vonatom, reggelig hadd üljek a hallban. Szerencsém volt. Megengedte. Gémberedetten ébredtem fél nyolckor a fotelban. A portástól miközben jó utat kívánt, tudtam meg, hogy sok olasz él Belgiumban, akik honfitársaiknak eladták a jegyeket, így a rendezők nem tudták megakadályozni, hogy az angolok mellé kerüljenek. A televízióban ismételték a borzalmakat. Gyorsan kimentem a friss levegőre. A Heysel környéke csatatérhez hasonlított, többen virágcsokrot helyeztek el a leomlott falnál. A belváros nyugodt volt, a vendéglősök már kinyitottak – előző nap a szokástól eltérően félelmükben előbb zártak be –, randalírozásnak szinte nem is volt nyoma. A vandálok elhagyták Brüsszelt. A Manneken Pisnél hatalmas tömeg állt. A kedvelt városi jelkép piros-fehér ruhában díszelgett. Még szerdán, liverpooli szurkolók öltöztették fel. Valaki elkezdett fütyülni. Hamarosan nagyon sokan a szájukhoz emelték a két ujjukat. A pályaudvarhoz sétáltam. Mindenütt tisztaság, sehol egy eldobott papír, üveg. Felszálltam a vonatra. Nem kellett sokat várnom, öt perc múlva indult.

Szerencsém volt?!

Gentben képeslapot vásároltam. A recepciósnak akartam küldeni. Akkor jöttem rá, hogy a nagy ijedségben elfelejtettem megnézni, melyik szállodában is pihentem ki a borzalom óráit.

KORÁBBI ÍRÁSAINK  

ÖN JÖN!

Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében az ahogymimegeltuk@gmail.com e-mail címre várjuk!

Szabó Áron: „Gascoigne piás nyolcas (volt), de vizesnyolcas soha!”

Farkas Péter: „No, kisfiam, hiába üvöltöztél, jönnek haza az aranylábúak!”

Tisza Gábor: „Autogram? Majd később. Előbb egy közös kép!”

Dr. Nagy Zoltán:   „Magyar-szovjet 0–6... Soha nem éreztem magam annyira egyedül!”

Juhász Krisztián: „Cristiano Ronaldo azt sem tudta, honnan virrad”

Zolnai András: „Az éj leple alatt szöktettek ki otthonról”

Csonka-Szirmai Zita: A szülinapi buli egy színház előtti bajnokavatásba torkollott     

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény  

Smahulya Ádám: Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs: „A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós: „A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István: „Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás: „Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István: „Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt: „Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter: „Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt: „Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli” 

Ilku Miklós: „Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Tóth Anita: „Életemben először elpityeregtem magam”

Thury Gábor: Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított

Csillag Péter: „Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak

Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában

Huber Tamás: „Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”

Voleszák Gábor: „Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is”

Somlóvári Dávid: „Szlovák–magyar: valami nagyon elpattant bennem”

Pusztai Viola: „Vigasztalhatatlan voltam, órákon át sírtam”

Rusznák György: „Üvölteni akartam...” – tíz magyar gól néma csendben

Rácz Péter: Szomorú végjáték a Maggiore-tó partján

Marosi Gergely: „Azt sem tudom, hol vagyok” – Zava és életem gólja

Kun Zoltán: Hömpölygős gólöröm, kis szépséghibával

Vincze Szabolcs: „Hiába láttam a saját szememmel, még másnap sem hittem el”

Kocsmár-Tóth István: Hogyan dobj fel egy Újpest–Vidit? Olimpiai arannyal!

Thury Gábor: Balczót kísérve megindult a domboldal

Szűcs Miklós: „Annál a kis papírdarabkánál nagyobb kincsem nem lehetett volna”

Borbély László: „Fater mondta, a végén úgyis a németek nyernek. Fogadtunk”

Vincze Szabolcs: „Olyan 2. félidőt magyar válogatottól még tévében sem láttam”

Borbély László: Még a macska is táncra perdült – minden idők legnagyobb fordítása!

Kocsmár-Tóth István: Oslótól 100 kilométerre a rádió elhallgatott. El kellett hallgatnia

Pusztai Viola: „Az orrspray mellett nyugtatót is kellett volna hoznom a patikából” 

2020.10.20 23:30:51

Minden más foci MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Legalább ilyenkor nincs igaza egy fiatal német játékvezetőnek, Simon Henningernek, aki szerint a futball legnagyobb baja, hogy a szekerét a játékosok, az edzők és a bírók nem ugyanabba az irányba tolják.

2020.10.18 22:35:06

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

TRANSZFEREK. Utat mutat a Dinamo, a Zenit, a Benfica, az Ajax is ügyesen tett-vett ősszel, eközben Kínában...

2020.10.19 15:29:57

Minden más foci SZABÓ GÁBOR

Az öntörvényű Simonyi Imrét felbosszantotta Göröcs János mellőzése, rémregényt írt volna róla.

2020.10.18 23:21:01

Minden más foci DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Ha, teszem azt, Emmen városa Hollandia piros lámpás központja lenne, az EasyToys cég megjelenése a helyi focicsapatnál – pikantéria ide vagy oda – tisztán piacgazdasági szempontból teljesen logikus és érthető.

2020.10.17 16:12:12

Minden más foci BALÁZS DÁVID

Ha nem is könnyedén, de hozta a kötelezőt Nagymihályon a Fortuna Ligát vezető Dunaszerdahely.