Mikor lehet bajnok a Puskás AFC? Akadémisták vizsgája Kispesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 17:07
null
Youla volt a kispesti piros-feketék legeredményesebb játékosa a felkészülési időszakban <a href="https://www.facebook.com/honvedfc/photos/pb.121024871289584.-2207520000.1436971583./911780758880654/?type=3&amp;theater">(Fotó: facebook.com/honvedfc)</a>
A labdarúgó NB I hétvégi rajtját felvezető sorozatunk második részében a Honvéddal, a Puskás Akadémiával és a DVTK-val foglalkozunk. Kispesten változott a játékospolitika, így az új szezon amolyan vizsgaként is felfogható a Honvéd akadémistái számára. A Puskás Akadémiánál viszont az a fő kérdés, hogy a nyári szerzemények, illetve az új vezetőedző, Robert Jarni mennyit lendítenek majd a csapaton, reálisan nézve milyen célokat tűzhet ki a nyáron alapos vérfrissítésen áteső egylet. A DVTK-nál viszont egyértelműek a célok – a nemzetközi kupaszereplést célozza a borsodi klub.

 

VIZSGÁZNAK A HONVÉD AKADÉMISTÁI


Az előző idényben a bennmaradást csak az utolsó fordulóban kiharcoló Honvéd ezen a nyáron kénytelen-kelletlen változtatott az eddigi játékospolitikáján, és a máskor „csomagban" érkező, hazánkban ismeretlen légiósok helyett csupán két, az NB I-ben már kipróbált külföldit szerződtetett a korábban Kispesten is futballozó horvát védő, Ivan Lovric és az évekig Győrben játszó védekező középpályás, Djordje Kamber személyében.

George F. Hemingway a klub szezonnyitó sajtótájékoztatóján készséggel elismerte, hogy csak azért nem érkeztek nagyobb számban légiósok, mert a Magyar Labdarúgó-szövetség korlátozta a szerepeltetésüket azzal, hogy a különböző pénzek (tévés és szerencsejáték-bevételek) elosztását a külföldi futballisták számához is kötötte.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez a Honvéd a 2015–2016-os szezonban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Így a kispestiek vezetőedzője, Marco Rossi már a felkészülési meccseken jobban támaszkodhatott a Honvéd akadémiájáról kikerülő fiatalokra, akik várhatóan több lehetőséget kapnak majd az NB I-ben is, mint korábban. A klubtulajdonos Hemingway ugyan kedden arról beszélt, hogy a fiataloknak még idő kell és csupán fokozatosan lehet őket beépíteni a csapatba, az előkészületi mérkőzések tanúsága szerint a saját nevelésű Botka, Bobál D., Baráth, Nagy G., Gazdag, Csábi, Göblyös, Erdélyi, Prosser sor sem gyengébb, mint mondjuk a télen igazolt, de azóta már tovább is álló Koné, Meza, Morgan, Palacios, Projics, Punosevac, Izazola, Ontivero, Elez alkotta névsor. Utóbbiak közül talán csak a horvát Josip Elez jelentett valós erősítést, de ő kölcsönszerződése után visszatért a Lazióhoz, onnan pedig Dániába került.

A nyári meccseken a már rutinosabb akadémisták mellett a fent felsorolt játékosok is rendre lehetőséget kaptak és a hat találkozóból csak egyet veszített el a kispesti alakulat (a szlovák másodosztályú MFK Lokomotiva Zvolentől 2–1-re kapott ki), hármat pedig megnyert két döntetlen mellett. Az persze vitathatatlan tény, hogy a fiatalok mellett elkél néhány rutinos légiós is, amilyen például a guineai Souleymane Youla, aki az edzőmeccseken öt góllal, a csapat legeredményesebb játékosaként bizonyította, hogy remek formában várja a bajnoki rajtot.

Persze, hogy az akadémisták hosszú távon mennyit tudnak hozzátenni a Honvéd teljesítményéhez, illetve közülük hányan válnak stabil csapattaggá, az szezon közben derül majd ki – ez az idény amolyan vizsgamunka lesz számukra. Az első fordulóban, szombaton rögtön a bajnok Videoton ellen adhatnak számot tudásukról, hazai pályán.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL

Érkezők: Djordje Kamber (bosnyák, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Ivan Lovric (horvát, KTE), Szilágyi Lóránd (romániai, Gaz Metan Medias)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bobál Dávid (Soproni VSE), Bobál Gergely (Gyirmót), Csemer Gyula (Gyirmót), Délczeg Gergely (ZTE FC, ?), Erdélyi László (Soproni VSE),Fejes János (Gyirmót), Kapacina Valér (Soproni VSE), Szemerédi Norbert (Paks), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália), Vólent Roland (Békéscsaba)

Az utánpótlásból felkerültek: Bodrogi János, Erdős Gábor, Soós Dávid, Vajda Dániel (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Sergio Parris (holland, legutóbb al-Ahli Manama – Bahrein, próbajáték)

Távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás, kölcsön után végleg), Francis Koné (elefántcsontparti-togói, szabadon igazolható), Emmanuel Mensah (ghánai, szabadon igazolható), Jesús Manuel Meza (venezuelai, Boyacá Chicó – Kolumbia), Jean-Pierre Morgan (francia, szabadon igazolható), Jhon Jairo Palacios Granja (kolumbiai, szabadon igazolható), Joszip Projics (szerb, szabadon igazolható), Bratiszlav Punosevac (szerb, Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Marko Vidovics (montenegrói, szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország, onnan AGF Aarhus – Dánia), David Izazola Ramírez (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Jevrem Kosznics (szerb, Palermo – Olaszország), Lucas Elías Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország, onnan FC Wil – Svájc)

Távozhat: Bobál Gergely (érdeklődnek iránta: Wolfsburg)
Edzésben a Puskás akadémia (Fotó: puskasakademia.hu)
Edzésben a Puskás akadémia (Fotó: puskasakademia.hu)


FELCSÚTON ELŐBB-UTÓBB MEGCÉLOZZÁK A BAJNOKI CÍMET?

Megújuló szakmai stábbal és kerettel vág neki a következő szezonnak a Puskás Akadémia FC. A csapatot az első NB I-es szezonja óta, vagyis két idényen keresztül irányító, az élvonalbeli tagságot megszilárdító, de az előző évad végén távozó Benczés Miklós helyett a legutóbb a Pécsi MFC-nél dolgozó horvát szakember, a korábban a Real Madridban és a Juventusban is futballozó Robert Jarni lett a vezetőedző.

A célok kapcsán június elején, még a kinevezés előtt a Sloboda Dalmacija című horvát lap idézte a szakembert: „Aláírtam a hároméves szerződésemet Felcsúton, ahol rengeteg fiatal játékos van. A klub elvárása, hogy feljebb vezessem a csapatot a tabellán és megcélozzuk a bajnoki címet.”

Később a klub cáfolta, hogy Jarni ilyet nyilatkozott volna, és nyilvánosan azóta sem beszélt a vezetőség a bajnoki arany megcélzásáról, de ne feledjük, néhány éve még az NB I-es szereplés sem volt cél, aztán hogy, hogy nem, immár a harmadik idényét kezdi a klub a legmagasabb osztályban...

Mindenesetre a keretben nagy volt a jövés-menés, és sokkal inkább erősödött a csapat, semmint gyengült volna.

A kevesebb lehetőséget kapó játékosok közül távozott többek között a brazil védő, Fábio és a szlovák kapus, Lubos Hajdúch, de immár biztos, hogy Pakson folytatja Szakály Dénes is. Kölcsönszerződése lejárta után visszatért klubjához, a Videotonhoz Kleinheisler László, aki alapembernek számított legutóbb a PAFC-ban. Hogy a támadó középpályásnak mi lesz a sorsa, még nem tudni, ugyanis kegyvesztetté vált a Vidiben, miután nem kívánt szerződést hosszabbítani a fehérváriakkal. Ő mindenképp érzékeny veszteség lehet. Zsótér Donát viszont az állandó játéklehetőség miatt kölcsönben ismét a Puskás Akadémiánál futballozik majd..

Kérdéses a válogatott védő, Szélesi Zoltán sorsa. A klub először bejelentette, hogy Tóth Balázzsal egyetemben (Tóth lett a klub nemzetközi igazgatója) visszavonul a profi labdarúgástól, aztán a Nemzeti Sportnak adott interjúban cáfolta ezt. Egy biztos, a szerződése lejárt a Puskás Akadémiánál.

Egy külföldi edző jövetelekor nem lehet meglepődni azon, hogy vele együtt néhány új futballista, illetve új légiós is érkezik, mint ahogy azon sem, hogy a horvát szakember legutóbbi, pécsi állomáshelyéről is lehetnek olyan játékosok, akik követik mesterüket. A klub megszerezte a licencproblémák miatt az élvonaltól búcsúzni kényszerülő Győrtől a középpályán és a védelemben is bevethető horvát Marko Dinjart, aki korábban bajnok volt az ETO-val, illetve a kapus Pogacsics Krisztiánt és a legutóbb Izraelben szereplő horvát védőt, Ivan Herceget is. A Pécsi MFC-től pedig a gyorsaságával a teljes NB I-es mezőnyt tekintve kiemelkedő szerb Branko Pauljevicset és a fiatal utánpótlás-válogatott Márkvárt Dávidot, akit több élvonalbeli rivális is kinézett magának. Ugyanakkor Márkvárt mellett egy másik ígéret, a Nyíregyházáról távozó Pekár László is a felcsútiaknál kötött ki, ahogy az ugyancsak a Nyíregyházáról távozott, védő, illetve védekező középpályás Fodor Ferenc is.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez a PAFC a 2015–2016-os szezonban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Benczés Miklós sokpasszos filozófiája után Robert Jarni érkezésével a játékstílus is megváltozhat. Az új szakember az agresszív védekezésben és gyors támadásokban hisz. Azt, hogy a rövid idő alatt mennyire sikerült a saját arcára formálnia csapatát, még nem tudni, viszont a felkészülési mérkőzések arra engednek következtetni, hogy jó úton járnak a felcsútiak. Öt meccset játszottak a nyáron, és egyszer sem szenvedtek vereséget: hármat megnyertek, kettőn pedig döntetlent értek el.

A PAFC a nyitó fordulóban az MTK-t fogadja, a második bajnoki körben Debrecenbe látogat, azután hazai pályán találkozik a Pakssal, majd az Újpest elleni vendégjáték következik. Bár a sorsolás nem ígérkezik könnyűnek Tischler Patrikék számára, a megújult csapatnál jogosan bizakodnak a kiváló rajtban. Aztán ha a rajt jól sikerül, akkor „titokban” lehet tovább szőni a terveket, csiszolgatni a célkitűzést...

A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 8.
Edzőtábor: Ausztria, június 17–július 2.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 21., Bad Radkersburg: Puskás Akadémia–Koper (szlovén) 1–0 (Tischler)
Június 24., Stojnci (Szlovénia): Puskás Akadémia–Skendija (macedón) 1–1 (Tischler)
Június 29., Dietersdorf: Puskás Akadémia–Vardar Szkopje (macedón) 1–1 (Lencse)
Július 2., Gornja Radgona (Szlovénia): Puskás Akadémia–ZTE 6–0 (Fodor, Tischler 2, Pauljevics, Lencse, Makrai)
Július 11., Dunaújváros: Dunaújváros PASE–Puskás Akadémia 0–1 (Tischler)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Ivan Herceg (horvát, Maccabi Petah Tikva – Izrael), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként), Márkvárt Dávid (PMFC), Pekár László (Nyíregyháza), Pogacsics Krisztián (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Tamás (Videoton), Zsótér Donát (Videoton, ismét kölcsönbe)

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható)

Távozók: Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, Békéscsaba), Gajdos Zsolt (csákvári kölcsön után Szolnok), Lubos Hajdúch (szlovák, szabadon igazolható), Szakály Dénes (Paks), Szélesi Zoltán (szabadon igazolható), Tamás Márk (DVTK, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (visszavonult), Vachtler Csaba (Balmazújváros, kölcsön után végleg szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe távozók: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton), Fényes Szabolcs (Csákvár), Molnár Tibor (Csákvár, ismét kölcsönbe), Oldal Tibor (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton, ?), Tar Zsolt (Videoton, ?)

Távozhatnak: Tóth László (Mezőkövesd)


DIÓSGYŐRI VTK: A DOBOGÓ BŰVÖLETÉBEN

Harminchat évvel ezelőtt érte el NB I-es történetének legnagyobb sikerét a DVTK, a harmadik helyen végzett az élvonalbeli bajnokságban. Az 1979-es bronzérem után több mint három évtizeden keresztül gyakorlatilag esélye sem volt arra, hogy megismételje, esetleg túlszárnyalja azt a teljesítményt. 1998 őszén ugyan volt egy remek félidénye a Diósgyőrnek, kétszeri nagybevásárlás után az őszi szezon végén a 3. helyen állt a csapat, ám utána ahogy fogyott a pénz, úgy esett vissza a tabellán, sőt 2000-ben meg is szűnt – hogy aztán a Borsod Volán (majd a monori, a siófoki és a bőcsi gazdasági társaság) alapjain épüljön újjá.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont a DVTK?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Többszörösen „hét szűk esztendőt" éltek meg tehát a diósgyőri szurkolók, kiesésekkel, feljutásokkal tarkítva, mígnem a nagy változást az új tulajdonos érkezése hozta meg. 2010 nyarán Leisztinger Tamás, az ország egyik leggazdagabb üzletembere lett a DVTK tulajdonosa, és ezt követően látványos fejlődésen ment át a diósgyőri futball. Az utóbbi esztendőkben magyar szinten kifejezetten jónak számító labdarúgókat szerződtetett a klub (elég, ha Kádár Tamás, Elek Ákos, Rudolf Gergely, Futács Márkó, vagy Koman Vladimir nevét említjük – igaz, közülük már csak Koman van Diósgyőrben), rengeteg légiós is jött, sőt arra is akadt példa, hogy nagy múltú fővárosi csapatokkal versenyezve szereztek meg futballistákat (Griffithst például az Újpest elől happolták el) – nos ilyen a hetvenes években elképzelhetetlen volt...

Bekő Balázs alaposan megdolgoztatta új csapatát a nyáron 
(Fotó: dvtk.eu)
Bekő Balázs alaposan megdolgoztatta új csapatát a nyáron (Fotó: dvtk.eu)

Az erősítésnek meg is lett az eredménye. 2013 őszén hetes győzelmi szériát építve a 2. pozícióban állt a csapat, a szezon végén aztán az 5. helyen zárt, a Ligakupát megnyerte, a Magyar Kupában döntőt játszott (ezüstérmes lett, de így is indulhatott az Európa-ligában). Az előző bajnoki idényben pedig úgy vonult a téli pihenőre, hogy a 3. helyen tanyázott – ekkor is megvolt az esélye arra, hogy érmesként végezzen. Aztán gyengébben teljesített a gárda, a sikerkovács Tomiszlav Szivics vezetőedzőnek távoznia kellett, a DVTK meg a 7. helyen zárt – a dobogós álmok tehát szertefoszlottak.

De a diósgyőriek nem akarnak lemondani az álmukról. Az előttünk álló szezonban is megcélozzák a top 3-at, vagy legalábbis szeretnék kiharcolni a nemzetközi kupában való indulást. Ehhez új vezetőedzőt szerződtettek: a Kecskeméten szerényebb körülmények között is masszív csapatot építő Bekő Balázst, aki az ottani szakmai stábjából hozott magával néhány kollégát, valamint elcsábította a KTE-től az egyik legtehetségesebb fiatal játékosként számon tartott Kitl Miklóst. Ebben az átigazolási szezonban – a korábbiaktól eltérően – viszonylag kevés játékos került a DVTK-hoz, a válogatott Lipták Zoltánon kívül nagy nevet nem is találunk a listán, hacsak a dunaújvárosi kölcsönből visszatérő Nikházi Márkot nem vesszük ide.

Bekő Balázs már Kecskeméten is sok fiatalt épített be csapatába, s úgy tűnik, Diósgyőrben is hasonló filozófia mentén szeretne dolgozni, hiszen nyolc labdarúgó került fel az utánpótlásból az első keretbe. Közülük az 1996-os születésű Nemes Milán már az előző szezon hajrájában három NB I-es mérkőzésen pályára lépett (vele kapcsolatban a DVTK szurkolói ankétján Árki Gábor sportigazgató azt mondta, hogy az ő szerződése még függőben van, másfél hónapja tárgyalnak vele, s reméli, hogy elfogadja a klub sokadik ajánlatát), míg az 1997-es születésű Boros Gábor az utolsó előtti fordulóban, Nyíregyházán győztes gólt szerezve debütált az élvonalban.

SZAVAZÁS

Tippeljen, hogy ki lesz a bajnok!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A távozók listáján a Haladáshoz szerződő Gosztonyi András neve mellett főként légiósokat találunk: Jenner, Krsztics, Marjanovics, William Rocha. A DVTK keretében nagyon sok volt a külföldi labdarúgó, ám az új „légiósszabály" betartása érdekében számukat jelentősen csökkentették. De még így is akad féltucatnyi légiós (Rados, Husic, Okuka, Kim Ho Jung, Grumics, Griffiths), azaz Bekő Balázsnak főhet a feje, hogy ha az MLSZ ajánlását be akarja tartani – egyszerre csak három külföldi léphet kezdőként pályára–, akkor kiket hagyjon ki. Az élet persze megoldhatja a helyzetet, hiszen jelenleg Griffiths és Kim Ho Jung is sérült...

A DVTK a nyári felkészülési időszak egy részében Bükfürdőn edzőtáborozott, onnan „ugrott át" a szomszédos Ausztriába felkészülési meccseket játszani, valamint részt vett a szombathelyi Király-kupán is. Ebben az időszakban nem sok sikerélménye volt a csapatnak (három döntetlen, három vereség), az utolsó edzőmérkőzésen – immár otthon, Diósgyőrben – viszont meglett az első győzelem, a gárda 2–1-re megverte a román másodosztályban szereplő szatmárnémeti együttest. A főpróba jól sikerült – és a DVTK szurkolói remélik, hogy az előadással sem lesz probléma: szombaton az újonc Vasast fogadják a piros-fehérek.

A november 7-i hétvégéig (Diósgyőr–MTK) a DVTK-stadionban játssza a hazai mérkőzéseit a csapat, azután kezdődik a létesítmény bontása és az új aréna építése. Mivel az MVSC pályája előreláthatólag csak 2016 áprilisában lesz alkalmas NB I-es találkozók rendezésére, addig valószínűleg Mezőkövesden rendezi a hazai meccseit a DVTK. 2017 tavaszára pedig elkészülhet a DVTK új stadionja – nagy kérdés, hogy addigra szerez-e valamilyen trófeát vagy érmet a diósgyőri együttes.

A DIÓSGYŐRI VTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 15.
Edzőtábor: Bükfürdő, június 28.–július 8.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 23.: DVTK–Rimavská Sobota (Rimaszombat; szlovák II.) 0–0
Június 30., Mödling: Admira Wacker (osztrák)–DVTK 2–2 (Nikházi, Grumics)
Július 1., Bécs: DVTK–FK Gazovik Orenburg (orosz II.) 2–3 (Egerszegi, Takács)
Július 3., Leoben: DVTK–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–4

Július 4., Szombathely, Király-kupa (2x30 perces meccsek)

Haladás–DVTK 0–0 – tizenegyesekkel 5–4
DVTK–NK Osijek (Eszék; horvát) 0–1

Július 11.:DVTK–FC Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti; román II.) 2–1 (Grumics, Lipták)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Kitl Miklós(KTE), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Tamás Márk (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nikházi Márk (Dunaújváros), Szabó Balázs (Soproni VSE, ?),

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Timkó István

Kiszemeltek:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas, kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után Vác, szabadon igazolhatóként), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County ? – Anglia, szabadon igazolható), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak: Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE, kölcsön után végleg)
LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 18., szombat
18.00 Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4)
Szabó Zsolt
18.00 DVTK–Vasas Solymosi Péter
18.00 MTK–Puskás Akadémia Andó-Szabó Sándor
20.30 Bp. Honvéd–Videoton FC (Tv: M4)
Vad II István
Július 19., vasárnap
18.00 Békéscsaba–DVSC-Teva Pintér Csaba
18.00 Haladás–Ferencváros (Tv: M4)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik